Létrehozva: 2018.03.10.

Ekkor térhet vissza a színpadra a Piramis énekese

Csoki egy hete kapott szívinfarktust a zenekar nagykoncertjén.

Múlt szombaton este koncert közben lett rosszul a Piramis együttes énekese, Nyemcsók János. Csoki a hatodik szám alatt kapott infarktust, de ennek ellenére a színpadon maradt, viszont az utolsó dalt már nem tudta elénekelni. 

„Semmi előjele nem volt. A színpadon az első dalnál már éreztem egy levegőtlenséget, aztán jött egy nyomás a mellkasomra, mintha rádobtak volna egy malomkövet. Kaptam egy szívinfarktust a hatodik szám alatt" - így nyilatkozott a %RIPOST% - nak műtétje után Csoki, aki a rendezvényen dolgozó mentőcsapatnak köszönheti az életét, akik azonnal kórházba szállították. 

"Nagyon vártam ezt a bulit, nem akartam lemondani és megpróbáltam így is végigcsinálni. Azt mondta az orvos, hogy még 10 perc és nem élem túl. A kórházban azonnal átestem egy 34 perces szívműtéten.” 

Az énekest azóta az intenzív osztályon ápolják, a Mokkában fia, Nyemcsók Ádám elmondta, hogy édesapja több hetes rehabilitáció után visszatérhet majd a színpadra. 

 

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt