Létrehozva: 2018.03.26.

Durván kifigurázták Pintér Tibort: de mit szól hozzá Tenya?

A Nemzeti Lovas Színház igazgatójáról vicces felvételt töltött fel az ismert zenekar.

A februári nagykoncertet követő néhány hetes pihenő után az Irigy Hónaljmirigyes fiúk újra próbaterembe vonultak. Nincs megállás, a csapat nagy erőkkel készül az újabb koncertekre, amiken Pintér Tibor is közreműködik majd.

A zenekar ugyanis húsvét közeledtével eljátszott a gondolattal, hogyan szavalná kedvenc locsolóversét a szőke Don Juan, ahogy szódásszifonnal a kezében indul locsolkodni.

"A jelmezeket próbálgattam, mikor megtaláltam ezt az izompólót, és hirtelen bevillant előttem Tenya" -  kezdte Sipos Peti.

"Õ olyan karakter, aki mellett nem lehet elmenni, ez ihletett meg engem is. 

Borzasztóan irigyeljük mindannyian csodálatos férfitestét, szebb, mint egy nőstény Lipicai ló.

"Mivel Valentin-nap és nőnap is elmúlt már, de nyakunkon a húsvét és ez a következő alkalom, amikor a csajokat ünnepelhetjük, úgy gondoltam, Tenyaként újjászületve elszavalok néhány locsolóverset. A sok fellépés miatt úgysem tudunk majd elmenni locsolkodni" - tette hozzá Peti, akinek hosszú távú célja, hogy Tenyává gyúrja ki magát és a legközelebbi alkalommal igazi kockahasat villantson.

 

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt