Orbán Viktor: Nem akarjuk hogy más döntsön a magyar fiatalok katonai szerepéről, sorsáról

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.09.

Szomorú hírt jelentett be a legendás magyar zenész

A beatkorszak legendás bandájának frontembere bevallotta, valószínûleg zenei pályafutása végén tart.

Februárban egy utolsó koncert erejéig színpadra áll a Fonográf.

"Ebben a korban már szívesebben ücsörögnék otthon, de a nézők, a rajongók kedvéért még egyszer felmegyünk a színpadra a Fonográffal, amely csapattal utoljára 2014-ben játszottunk együtt" – harangozta be a Blikknek a február 16-i koncertet Szörényi Levente.

A zenei pályán már nincsenek nagy terveim, pont elég, amit létrehoztunk, sőt lehet még sok is!

 

Az Illés már elbúcsúzott az Illés 50-nel 2014-ben, a Fonográfban még egyben vagyunk, így mindenki folyton nyaggatott, hogy játsszunk már. Beleálltunk" - mondta őszintén Szörényi, akinek a zene már nem az élete meghatározó része, boldog nagypapaként képzeli el hétköznapjait, és a jövőt is ennek megfelelően alakítja.

Arra vágyom, hogy legalább a nagyobbik unokám érettségi bankettjén ott lehessek.

origo.hu

A verőcei hajóbaleset újabb áldozatát találták meg vasárnap

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

borsonline.hu

Megszólalt a kapitány a verőcei tragédiáról: ezt látták a szállodahajó fedélzetén a végzetes ütközés előtt – videó

vg.hu

Ezek a világ legértékesebb macskafajtái

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

vg.hu

Verőcei hajóbaleset: újabb áldozatot talált a rendőrség

ripost.hu

"Kamu az egész, amit képvisel" – páros lábbal szálltak egykori rajongói Horváth Grétába

mindmegette.hu

Szórakoztató gasztroműsort indított Tóth Andi – sütisütéssel kezdte az évadot

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

ripost.hu

Óráink vannak hátra: a fél országra kiadták a riasztást, brutális, ami közelít

ripost.hu

Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy élete most felfordul

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

"Észbontó" - Tóth Gabi brutálisan dögös szerelésben lépett színpadra

SZTÁRDZSÚSZ

Köllő Babett elárulta: szívesen lenne FBI ügynök

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi, Katalin hercegné, Shia LaBeouf visszatért – ezek voltak a legolvasottabb cikkek a héten