Létrehozva: 2017.12.18.

Komoly nehézségeket okoz Harry herceg esküvője

Többek között a võlegény bátyja, az angol foci-szövetség és több ezer család is izzadhat, hogy miként oldják meg a nagy napot.

Pénteken jelentették be, hogy Harry herceg és Meghan Markle várva várt lakodalma május 19-én lesz. Ám ugyanezen a napon van az FA-kupa döntője is, ami mindig az év legnagyobb futballeseménye Angliában. Két ekkora, óriási érdeklődésre számottevő eseményt eleve nem okos dolog egy ugyanazon napra tenni, de van olyan, akinek mindkettőn ott kell lennie.

Vilmos herceg ugyanis az angol labdarúgó-szövetség tiszteletbeli elnöke, és mindig ő adja át az FA-kupa győztesének a serleget. Ám idén öccse tanúja is ő lesz, és egyik eseményt sem mondhatja le. Ezért most elég sokan azon matekoznak, hogy miként lehet Harryék lakodalmát valahogy a kupadöntő elé vagy után szervezni. De mindkét esetben rosszul jár Vilmos, és szinte lehetetlen, hogy ne késsen el a később kezdődő rendezvényről. Sőt a helyzetét nehezíti, hogy a Wembley Aréna és Windsori kastély több mint 32 kilométerre van egymástól.

De nemcsak Vilmos és a foci-szövetség van nehéz helyzetben, hanem azon angol családok is, ahol a férfiak a meccsre látogatnának ki, a nők pedig az esküvőre, vagyis komoly viták várhatóak, hogy melyik program legyen a végső befutó.

origo.hu

Kamerák előtt omlott össze a TV2 sztárja

ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

vg.hu

Napelem: Kína már belefulladt, most Európa jön

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

mandiner.hu

Reuters: az Európai Unió nyíltan megfenyegette Magyarországot

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

lakaskultura.hu

A mosógépet nem a vízkő teszi tönkre: durva, mi okozza a bajt

ripost.hu

Teljes útzár: buszbaleset történt, ezekben a percekben is tart a mentés

ripost.hu

Tragédia történt az éjjel: meghalt a 37 éves színész

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt telt be a pohár, Harryék végleg kiborították Katalin hercegnét

SZTÁRDZSÚSZ

Aurelio újra szabad: „Hat éve nem volt egy nyugodt éjszakám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kitálalt a Szex és New York dögös sztárja, ezért nem szereti a testét

SZTÁRDZSÚSZ

"Észbontó" - Tóth Gabi brutálisan dögös szerelésben lépett színpadra