Létrehozva: 2017.09.25.

Hatalmas a tét: drámai pillanatok a TV2 stúdiójában

Utolsó hetéhez érkezett a Séfek Séfe. Pénteken kiderül, ki viheti haza a tízmillió forintos fõdíjat és a franciaországi Paul Bocuse Intézet három hetes szakmai kurzusát.

Több száz jelentkező közül került ki az a 30 amatőr és profi szakács, akik közül egy háromnapos tréningen Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Wolf András csapatot választott magának, hogy a Séfek Séfe feladatait teljesítve a végső küzdelemig vezesse tanítványait.

A csapatversenyeket mindhárom séf hat tehetséggel a háta mögött kezdte meg.  A verseny pedig most az utolsó hetéhez érkezett.

Pénteken kiderül, melyik séf csapatának tagja bizonyul a legtehetségesebbnek.

Pálfi Barbara, Pop Melitta, Adamek Balázs, Czifra Zalán, Selmeczy István, Szalisznyó Tibor, Szendrei Bence, Tatai Róbert és Váradi Roland vág neki az utolsó hét egyre keményebb kihívásainak. A séfek csapatai napról napra nehezebb feladatokkal néznek szembe, miközben újabb és újabb fordulatok nehezítik a séf-jelöltek dolgát.

A legtehetségesebb hat versenyző jut be a csütörtöki elődöntőbe, ahol a műsor séfjei már nem segíthetnek csapattagjaiknak.

Az első kör után a séfek vakon kóstolnak, a leggyengébb étel készítője pedig azonnal búcsúzik a Séfek Séfétől. A második feladatnál három kóstoló érkezik melléjük, Palágyi Eszter Michelin-csillagos női séf, Pesti István szintén Michelin-csillagos séf és Mizsei János, aki a feltörekvő generációt képviseli. A hat séf dönt arról, ki az a három séf-jelölt, aki pénteken megküzdhet a Séfek Séfe fődíjáért.

A döntőben kétórás feszített munka vár a legjobbakra. A versenyzők háromfogásos menüjüket korábbi csapattársaik segítségével készítik majd el, séfjeik pedig már csak szurkolhatnak tanítványaiknak.

A Séfek Séfe fődíjáról a hazai gasztronómiai elit meghatározó alakjai döntenek: Pintér Katalin, az Onyx és a Gerbeaud cukrászdalánc tulajdonosa; Nyíri Szása, séf és az Aranykaviár étterem tulajdonosa; Dudás Szilárd, az Anyukám mondta étterem tulajdonosa; Nemesvölgyi Attila, a Babka étterem tulajdonosa; Palotás Péter séf, halszakértő, a PLP seafood tulajdonosa; Herczeg Zoltán gasztronómiai szakértő valamint Harmath Csaba borszakértő, gasztronómiai szakértő, étteremkritikus.

A tét hatalmas, így drámai pillanatokban sem lesz hiány, hiszen a konyhában mindig adódhatnak váratlan helyzetek, nem lesz ez másképp a Séfek Séfe döntőjében sem.

origo.hu

Magyargyűlöletből, az utcáról hurcolják el az ukránok a magyarokat a háborúba

ripost.hu

Magyar focista lehet az új Chelsea-edző első erősítése

borsonline.hu

Kegyetlen zivatarok törnek ki, még jégeső is jöhet

mandiner.hu

„Kit érdekel most Magyar Péter?!” – kimattolta az RTL-t Menczer Tamás (VIDEÓ)

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

vg.hu

Békemenet 2024: Hajdú B. Istvántól és a Tankcsapdától is idézett a miniszterelnök

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. június 1-2.: Inspiráló, csodás hétvége

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

MC Hawer legyengült, újabb vizsgálatra vár: „Tartok attól, hogy gyomortükrözésre is sor kerül”

SZTÁRDZSÚSZ

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült: új párja van a dögös magyar énekesnőnek