Létrehozva: 2017.06.06.

Ezt nézd: Exkluzív képek a TV2 sztárjainak újszülött kislányáról

Bárdosi Ildikó pénteken, alig fél óra leforgása alatt adott életet olimpikon birkózónk, Bárdosi Sándor második gyermekének, hétfõn délelõtt pedig már el is hagyták a kórházat.

 Bárdosi Ildikón nyoma sem volt a mögötte álló nehéz napoknak, sőt, már tervezgeti, hogy mihamarabb edzésbe áll.

"Az a helyzet, hogy Maja négy nappal korábban érkezett. Gyakorlatilag az utolsó vizsgálat közben közölte az orvos, hogy onnan már haza se menjek, irány a szülészet.

Egy óra múlva pedig Sanyi már a kezében tarthatta a kislányunkat.

Sankó és Maja is császármetszéssel született, de szerencsére én két és fél éve nagyon gyorsan regenerálódtam. A doki ugyan még szerette volna, ha legalább egy napot maradunk, de én is jól vagyok, és ami a legfontosabb, Maja is remekül érzi magát, így inkább a hazaút mellett döntöttünk”

- mesélte a %RIPOST% napilap keddi számában Ildikó, akit a Róbert Károly Magánkórházban látogattunk meg. Az olimpiai ezüstérmes birkózónk ugyanakkor azt is megsúgta, hogy Maja érkezésével leállnak a családbővítéssel.

origo.hu

11 európai parlamenti listavezető vitázik - élőben az Origón

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

borsonline.hu

Megvizsgálták a talált koponyát: azonították a csodálatos magyar lány maradványát

magyarnemzet.hu

Hollywood Budapesten: elképesztő, mit kért a szállodától Ryan Reynolds és felesége

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

magyarnemzet.hu

Jó hír érkezett a nyugdíjasok számára, ennyit nőhet az ellátásuk idén

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

travelo.hu

Videó: Apró puma hármasikrek most a Nyíregyházi Állatpark legújabb sztárjai

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Most kaptuk: tömegkarambol történt Budapesten, rohantak menteni

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Én lettem az új Dalai Láma, amióta elolvastam 35 könyvet” – Aurelio Instagramon ad tanácsokat követőinek

SZTÁRDZSÚSZ

Botrány: Kiakadt a TikTokker a magyar üzletember viselkedése miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Visszatér a Plázsra Ákos, rockműsorral jelentkezik

SZTÁRDZSÚSZ

Jákob Zoli megmutatta, milyen az igazi luxus – De nem volt teljesen elégedett