Létrehozva: 2017.05.04.

Nem hiszed el, mit művel Kero a kezével

Az Operett mûvészeti vezetõje új hobbit talált magának, amit vele együtt, sok kollégája is élvezhet.

A Rising Star egykori zsűritagja, Kerényi Miklós Gábor akkor jött rá, hogy különleges képességekkel áldotta meg a sors, amikor fiával kirándulni mentek. Mátét hasi fájdalmak gyötörték, ami szinte azonnal elmúlt, ahogy apja rátette a kezeit.

Az Operettszínház művészeti vezetője tegnap egy sajtótájékoztató keretében ismertette a színház ez évi repertoárját, amely a Hódítások Éve címet kapta, ám az esemény végén még arra is volt ideje, hogy kollégánk hasfájását elmulassza. A „beavatkozás” után KERO elárulta, a színházban sokan fordulnak hozzá, ha fáj valamijük.

"A színházban a művészek rendszeresen jönnek hozzám, amikor elaludták a nyakukat, vállukat vagy csak fáj a fejük, mert ezen tudok segíteni egy kicsit. Nem tudom ezt semmivel alátámasztani, de magam is érzem, hogy van egy sugárzás, ami rajtam keresztül megy és a kezemből árad

– magyarázta a KERO, akit egyébként egy csontkovács világosította fel arról, hogy nagyon erős a sugárzása, ám ugyanekkor kiderült, hogy nem csak ez az egyetlen képessége.

“Álmot is fejtek, és az is előfordul, hogy csoportokat tudok megmozgatni. Ez úgy történik, hogy túl messze állok a színpadtól, nem hallják a hangom. De az a negyven ember, aki fent áll, egyszer csak elkezd jobbra mozogni úgy, ahogy én azt szeretném. Sokszor a nézőtérről ‘sugárzom’, segítek, hogy az a hang kijöjjön a színészből, amit szeretnék. Abban hiszek, hogy ez a sugár létezik – fejezte be KERO

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait