Létrehozva: 2017.05.23.

Kipakolt Curtis friss románcáról az elhagyott feleség

Két hónapja még feleségével nyaralt, ma már egy rejtélyes, fekete hajú nõt csókolgat.

Amint a %RIPOST% is beszámolt róla, egy rejtélyes, fekete hajú hölggyel szűrte össze a levet Curtis. A jelek szerint hirtelen találhatta el Ámor nyila, ugyanis a rapper senkinek sem számolt be a friss szerelemről. Ráadásul többen úgy sejtették, azon dolgozik, hogy megmentse házasságát Csillával. Tévedtek!

Curtis nemrégiben árulkodó fotókat töltött fel az Instagramjára. Jól látszik, kitűnően érzi magát a rejtélyes hölgy társaságában. A Bors megkereste Csillát. Arról kérdezték, mit szól a románchoz?

 Köszönöm, hogy hívtatok, de ez már nem az én dolgom. Nem tudnék és nem is szeretnék nyilatkozni

– fogta rövidre az exbarátnő.

A lap időközben megtudta, nem Csilla az egyetlen, akit meglepett az új szerelem híre. Van egy, a televízióból is ismert lány, aki az internetről értesült, hogy Curtis „mással kavar.”

„Hetek óta szoros kapcsolatban voltak, izzottak a vonalak éjjel-nappal. Néhány napja is pikáns SMS-eket váltottak, és több randit is megbeszéltek, amelyek valamiért gyakran meghiúsultak” – mondta el a lap informátora, aki szerint a kiszemeltet váratlanul érte a hír, hogy a rapper mást szeret.

Megpróbálták elérni Curtist is, de nem jártak sikerrel.

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Váratlan sztárvendég jelent meg Vlagyimir Putyin eskütételén

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka