Létrehozva: 2017.03.17.

Ezért nem született gyermeke a magyar műsorvezetőnek

Tíz évig nem tudott arról beszélni a Gasztroangyal mûsorvezetõje, miért nem született gyermeke.

Minden nőnek fontos az anyaság, ő is szerette volna átélni, de neki nem adatott meg. Mint kiderült, egy betegség következményeként nem lehetett gyermeke. Most már úgy érzi, sikerült feldolgoznia a történteket, de nem érti, miért bántják azzal, hogy a karriert választotta a gyermek helyett.

"Kaptam egy bélyeget, hogy a munkám fontosabb volt, mint a babavárás" – mondta Borbás Marcsi D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című internetes műsorában.

"Pedig ha tudnák, mit kellett gyászolnom. Ha tudnák mennyire vágytam arra, hogy sok gyermekem legyen. Sokat küzdöttem, szenvedtem érte, de minden hiába volt. Nekem nem adatott meg, hogy anya lehessek. És nem elég, hogy nem születhetett kisbabám, még szúrnak rajtam egyet azzal, hogy a karrier mellett döntöttem. Pedig éppen ellenkezőleg. Azért dolgoztam annyit, hogy ne bolonduljak bele a fájdalmamba."

A népszerű műsorvezető még hozzátette: arra vágyik, hogy otthon legyen sztár. Hogy a kertben főzhessen gyermekeinek, unokáinak.

"Nyilván azért ez a vágyakozás, mert nekem nem adatott meg – folytatta Marcsi. "És igen, irigykedem, ha nagycsaládosokat látok."

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni