Létrehozva: 2017.02.17.

Õszinte vallomást tett a bűnbánó Stohl András

A népszerû színész egy beszélgetõs esten vallott néhány évvel ezelõtti balesetének részleteirõl.

"Már reggel tudtam, hogy az egy „különleges” nap, mert meg voltam bolondulva. A Nemzeti Színházban voltam, akkor volt a Park utolsó előadása, és én már alatta elkezdtem „hülyéskedni” - kezdte Stohl András, aki részletesen mesélt arról a napról, amikor bódult állapotban súlyos balesetet okozott 2010. május 7-én, Fót határában.

A súlyos baleset előtt éppen azt firtatta kollégáinak, hogy a sajtóban össze-vissza beszélnek róla, többekkel össze is veszett.

"Először Pindroch Csabán próbáltam ki. Ezután Schell Judithoz mentem oda, és megkértem: ha legközelebb újságíróval beszél, csak azt mondja el rólam, ami tényleg megtörtént. Hiába bizonygatta, hogy nem mondott semmit, ezt odáig vittem, hogy Juci zokogógörcsöt kapott, és azt ismételgette: „Nem mondtam senkinek semmit!” - emlékezett vissza a színész, aki folytatta az önvallomást.

"Az a baj, hogy én ezt ilyenkor nem tudom abbahagyni. Végül, amikor megmondtam Jucinak, hogy csak hülyéskedtem, meg akart verni, kergetett a színházban. Ebből a hülye viselkedésből lett végül az, hogy hajnalban nekimentem egy másik autónak. Engem nem a siker taszított az ökörségeimbe, hanem az irdatlan mókuskerék, amibe belehajtottam magam azzal, hogy semmire sem tudtam nemet mondani, és ennek vagy baleset, vagy baleset és börtön lett a vége."

A lányaim és az aktuális párom nem szeretik ezt a viccemet, de azt szoktam mondani, egy tíz- tizenkét éves hajtás végén vagy kórházban vagyok, vagy börtönben pihenek öt hónapot

- magyarázta, majd hozzáfűzte, hogy a nehéz időszakoknak mégis volt egy pozitívuma:

Tőlem senki sem fordult el! Mindenki azt mondta: „Hülye vagy!”, de nem fordultak el!

origo.hu

18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt