Létrehozva: 2017.02.10.

Pszichológushoz fordult a megalázott magyar műsorvezetőnő

Óriási port kavart a cikk, melyben összegyûjtötték az Alföld Televízió mûsorvezetõjének, Megyeri Csillának évekkel ezelõtti bakijait. Azóta persze fény derült néhány olyan részletre, melyek megmagyarázzák az elsõre botrányosnak tûnõ "elszólások" okait és körülményeit.

A "rusnya" és "bazári majom" szavak hallatán ezidáig nem rezzent össze az internetes társadalom, azonban csütörtöktől mindenkinek egy TV műsorból kiemelt videorészlet ugrik be: Az Alföld Televízión évek óta futó Púder című talkshow házigazdájának, Megyeri Csillának a "bakijai". Annyira lesújtották a történtek, hogy egy pszichológus véleményét is kikérte.

A cikket, amiben ezek a kínosnak is mondható pillanatok megjelentek, rengetegen megosztották, hol viccből, hol felháborodásból. Viszont kevesen ismerik a történet, és Csilla valódi hátterét:

"Szinte a véletlennek köszönhető, hogy ezek az adások egyáltalán felkerültek az internetre" - kezdte elcsukló hangon történetét az elkeseredett műsorvezető a %RIPOST%-nak

"Hiszen eleinte az volt a koncepció, azért csinálunk tévéműsort, hogy az emberek ott nézzenek minket. Elvégre a Púder adásait direkt azért nem kötöttük semmilyen aktuális tematikához, hogy bármikor ismételhetőek lehessenek. Végül a nagy számban érkező nézői kérésre döntött úgy a csatorna vezetősége, hogy megosztja a tartalmakat az internetes felhasználókkal is."

Csilla pontosan tudja, hogy ezeket a bakikat valóban elkövette, és azt is, hogy az internet nem felejt, azt viszont nehezményezi, hogy az eredeti cikk nagyon fontos részleteket egyáltalán nem említ:

"Egyfelől fontos tudni, hogy a Púder adásait élő hatásúan rögzítjük, azaz semmit nem veszünk újra, illetve súgógép sincsen, ami bármiféle segítséget adna. Ami viszont ennél is gonoszabb dolog, hogy a szövegkörnyezetből kiemelve ezek a szavak, kifejezések valóban abszurdul hangzanak, de meghagyva a saját kontextusukban egyáltalán nem ennyire szembetűnőek." - magyarázta el a részleteket Csilla.

A műsorvezetőtől eddig sem állt messze a hírnév iránti vágy, azt viszont nehezményezi, hogy pont ezzel a produkciójával írta be magát a köztudatba:

"Arról miért nem beszélt senki, amikor a TV2-n nyertünk a párommal egymillió forintot a Drágám add az életed-ben, vagy amikor az Összeesküvőkben szerepeltem. Még Havas Henrik is megdicsért a vele készített interjúm után. De ezek az eredmények valamiért elkerülik az emberek figyelmét" - fakadt ki a debreceni lány, akit annyira megviselt a hirtelen jött "siker", hogy még egy pszichológus véleményét is kikérte, hogy ne roppanjon össze a félrevezetett kommentelők lesújtó kritikáinak súlya alatt:

"Karaktergyilkosság! Ezt a kifejezést használta a szakember az esetemre. Bárkiből lehet hülyét csinálni, ez csak hozzáállás kérdése. Most úgy tűnök, mintha én lennék a közellenség, aki lerusnyáz másokat, vagy épp bazári majomnak titulálja a szomszédja, és egyben barátnője kislányát" - folytatta Csilla, akit a rengeteg támadás ellenére sokan védenek is: Sebestyén Balázsék is kiálltak mellette a Morning Show péntek reggeli adásában.

"A balesetekhez hasonlóan a bakik sem direkt történnek, ez sajnos egy ilyen szakma. Bárki kérdezi, én őszintén elismerem, hogy hibáztam azokban a pillanatokban. Belátom, hogy még kezdő voltam és rutintalan, de egy pillanatig sem gondolom, hogy megérdemelném, hogy emiatt így meghurcoljon egy fél ország" - zárta le mondandóját Megyeri Csilla  - aki erőteljesen fontolgatja, hogy jogi útra tereli az ügyet - mondta a %RIPOST%-nak

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő