Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.01.20.

Élet-halál között: Órákon múlt a népszerű magyar zenész élete

Ildikó gyõzte meg férjét, hogy vizsgáltassa ki magát!

A Neoton Família frontemberének, Végvári Ádámnak hajszálon múlott az élete. Vakbélgyulladása volt, azonnal műteni kellett.

A gitáros fájó hassal ment volna síelni, ám végül felesége kérésére indulás előtt megvizsgáltatta magát egy orvossal, aki nyomban a műtőbe parancsolta.

Hiszen, ha a vakbél perforál, az halálos is lehet.

„Izomlázra, gyomorrontásra gyanakodtam, ám ahogy telt az idő, egyre erősebb volt a fájdalom. Gondoltam, majd elmúlik. Nyugtatgattam a feleségemet, akinek megígértem, ha hazajövünk a síelésből, elmegyek orvoshoz, de Ildikó ragaszkodott hozzá, hogy előbb vizsgáltassam meg magam. Ennek köszönhetem az életem” – mondta a zenész a kórházi ágyán a Blikknek. Szerda éjjel vitték be az Üllői úti 1. számú sürgősségi klinikára, ahol megállapították, azonnal operálni kell.

„Az utolsó pillanatban érkeztünk, én naiv még azt hittem, az orvosi vizsgálat után hazaengednek, és utazhatok Eplénybe síelni. Szerencse, hogy nem a sípályán ért utol a baj."

A feleségem kedves erőszakosságának köszönhetem, hogy túléltem az esetet, amiért hálás vagyok.

A zenész immáron másodszorra menekült meg a halál torkából. Egyszer, 1985-ben már majdnem belehalt egy betegségbe. Akkor nyombélfekéllyel szállították a Honvédkórházba, ahol kiderült, ha csak egy órával később érkezik, nem éli túl.

„Harminc éve a betegségem miatt el is maradt a Neoton nyári turnéja. Most jövő hét végén lenne Csepregi Évával egy közös koncertünk, még bízom benne, hogy megtarthatjuk. Február 3-án Siófokon lép fel a zenekar, addigra biztosan felgyógyulok.

Az orvosok azt ígérték, ha minden jól megy, szombaton hazaengednek, ha nem, néhány napot még maradnom kell a kórházban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül