Orbán Viktor: Nem akarjuk hogy más döntsön a magyar fiatalok katonai szerepéről, sorsáról

POLITIK
Létrehozva: 2016.12.29.

Nem találkozik gyermeke apjával a valóságshow-sztár

Nincs könnyû dolga az egykori valóságshow sztárnak mostanában. Kisfia, Patrik az utóbbi napokban annyit volt orvosnál, mint születése óta összesen.

Szögeczki Ági, aki egyedül neveli a gyermekét, sokat aggódott az elmúlt hónapokban, de a karácsonyt már boldogan ünnepelték együtt.

„Nemrégen lett hároméves a kisfiam, ez volt az első karácsony, amit már igazán élvezett” – mesélte a %RIPOST%-nak a büszke anyuka. „Számoltuk vissza a napokat, kérdezgette, itt van-e már a Jézuska. Kétszer is karácsonyozott, mert az édesapja egy héttel az ünnepek előtt eljött hozzá, kettesben ünnepeltek.”

Áginak gyermeke édesapjával megszakadt a kapcsolata, nem is találkoznak.

„Sajnos semmit nem javult a helyzet, szerintem ő büntet engem, mert én döntöttem úgy, folytassuk külön. Elbeszélünk egymás mellett, nem tudunk normálisan kommunikálni, ezért inkább én nem is találkozom vele. De természetesen nem tiltom tőle, nagyon szereti Patrikot.” – mondta a volt villalakó.

origo.hu

Megszólalt a Veszprém horrorsérülést okozó magyar válogatott kézilabdázója

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

borsonline.hu

Lehetetlen retró kvíz: fogadjunk, hogy nem ismered fel a következő tárgyakat

life.hu

Csillagjegyek, amelyek a mogorvaságukról híresek - Te közöttük vagy?

mandiner.hu

Újabb magyar labdarúgót nézett ki magának a Liverpool

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 25-31.: Felhőtlen öröm és vidámság

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Óráink vannak hátra: a fél országra kiadták a riasztást, brutális, ami közelít

ripost.hu

Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy élete most felfordul

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

"Észbontó" - Tóth Gabi brutálisan dögös szerelésben lépett színpadra

SZTÁRDZSÚSZ

Köllő Babett elárulta: szívesen lenne FBI ügynök

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi, Katalin hercegné, Shia LaBeouf visszatért – ezek voltak a legolvasottabb cikkek a héten