Létrehozva: 2016.11.04.

Zalatnay pokoli fájdalmak közt bulizott a kórházban

Cin,i bár mérhetetlen fájdalmakat élt és él át most is hétvégi balesete után, mégsem tudta megtagadni önmagát, és bulizott a kórteremben.

Zalatnay Saroltát egyszerűen nem és nem lehet megtörni. Örök túlélőként vészel át minden nehézséget, amit az élet elé állít. Hétvégén egy lépcsőn esett el, és hat bordáját eltörte, de mindig vidám énje még ezen a fájdalmas eseten is túllendítette.

Sőt, töretlen jókedve még a kórtermekbe is beköltözött.

"Ilyen fájdalmat én még nem éreztem. Valami pokoli. Beszélni, de még levegőt venni is kín. Persze a kórházban szinte azonnal körbevettek az ápolók és kedvesen kérlelni kezdtek, hogy legalább egy picit énekeljek nekik. Bevallom, az nem ment és most sem megy, de nem szomorkodtunk odabent, annyi szent."

A barátaim rengeteg lufit és mindenféle bohókás dolgot hordtak be a kórterembe, így lett halloween hangulat az osztályon

- mesélte Cini, aki minden, kórházban töltött percéért hálás az orvosoknak, az ápolóknak, de még a betegtársainak is, hiszen vidámságukkal enyhítették a fájdalmát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát