Létrehozva: 2016.10.12.

Gregor Berni milliókat akasztott Fábrytól!

A színésznõ nehéz éveken van túl, de végre lezárult régi persorozata nemrégiben, amelyben Fábry Sándor és számos sajtóorgánum vesztett ellene.

Gregor Bernadett kálváriája 2011-ben kezdődött, amikor a színésznő még Magyar Attila párja volt. Fábry műsorának felvételén a Bagi-Nacsa páros figurázta ki őket. A showman pedig szeretőként szállt be az ízléstelen jelenetbe, melyben a színésznőt dominaként jelenítették meg.

Berni természetesen perelt, és öt és fél év után a bíróság ki is mondta az ítéletet. Fábry Sándort és az RTL Klubot együttesen 2 millió forint fájdalomdíj megfizetésére kötelezték, melyre rá kell dobnia az eltelt évek után járó kamatokat.  Ezen felül levélben kell bocsánatot kérnie, melyet Berni teljes terjedelmében megjelentethet.

A színésznő emellett számos sajtópert is indított, mivel újságcikkek garmadája foglalkozott folyamatosan azzal, hogy éppen állapotos-e, vagy sem. Ezek a perek is mind sikerrel zárultak, és még egyszer ennyit hoztak a színésznő konyhájára. Minderről az Esti Frizbi Hajdú Péterrel című műsor felvételén beszélt.

"Megszenvedtem ezeket az éveket. Nyugtatóval jártam tárgyalásokra, és lesütött szemmel közlekedtem, mert rettenetesen szégyelltem magam a rólam keringő hírek miatt.

Megalázott voltam, és ez egészen addig eltartott, amíg a bíróság nem mondta ki minden esetben, hogy igazam van.

Ezt persze nem nagyon akarták megírni, de nekem mégis erőt adott. Már újra emelt fővel járhatok az emberek között" - mesélt gyötrelmeiről Hajdú Péternek az ATV stúdiójában Gregor Bernadett, aki számos érdekes és sosem hallott történetet osztott meg a műsorvetővel, melyeket vasárnap este 21 órától tűz műsorára a csatorna.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

mandiner.hu

Kukoricaligába igazolt a magyar labdarúgó-válogatott hőse

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

travelo.hu

Rátaláltak a világ legmélyebb tenger alatti víznyelőjére

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni