Létrehozva: 2016.09.22.

Tolvai Reni szerint csak a pénzről szól a Kállay-Saunders elleni vád

Csütörtök délelõtt Tolvai Renit hallgatta meg a bíróság a 2013-ban testi sértésig fajult balhéval kapcsolatban, melynek elsõrendû vádlottja Kállay-Saunders András.

Az énekesnő láthatóan belefáradt a párja, Kállay-Sauners András elleni vádakba. Az sem könnyített a lelkén, hogy egy orvos szakértői vélemény alapján az énekest már nem életveszélyt okozó súlyos testi sértéssel, csupán súlyos testi sértéssel vádolják.

Tolvai Reni a tárgyalás szünetében elmondta véleményét a %RIPOST%-nak.

"Sajnos három éve az életünk része ez az incidens és esélyünk sincs rá, hogy elfelejtsük, hiszen mindig előhozzák. Andris negatív színben van feltüntetve, miközben ő valóban semmit nem tett, csak segített a barátján, akit a vádlói megtámadtak. Én úgy gondolom, hogy azt tette, ami mindenki másnak is a kötelessége lett volna abban a helyzetben. Bár tudom, hogy sokkal egyszerűbb elfordítani a fejünket, és nem beavatkozni, ha valakit bántanak, de ő szerencsére nem ilyen.

Az igazság egyértelmű! Ez az egész hercehurca csak a pénzről szól. Azt hiszik, hogy András gazdag

- utal vissza Reni arra, hogy a sértettek összesen 5 millió forintot követelnek az énekestől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Szijjártó Péter: folyamatos ostrom alatt tartanak minket Európa, egy liberális óceán közepén

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát