Létrehozva: 2016.05.11.

Megbánta a vetkőzést a pucérkodó magyar bombázó

Az Ádám keresi Évát szõke amazonja a mûsorban való szereplésével csúnyán megbántott egy hozzá közel álló személyt. Öccse szóba sem áll vele.

Gyors döntést hozott, amikor elvállalta a felkérést Kloé. Habár szüleivel megbeszélte a műsorba való jelentkezését, testvérével nem. Öccse azóta is nagyon neheztel rá emiatt.

"Elgondolkoztam, amikor megkerestek, ugyanis még Playboy- -fotózásokat sem vállaltam. Egyszerűen nem volt szükségem soha arra, hogy meztelenül mutogassam magam. Jó bulinak tartottam az egészet, egy érdekes kísérletnek. Pont olyan lelki állapotban voltam, hogy amikor megkerestek, azt mondtam: Tudjátok mit? Jövök!" - árulta el a %RIPOST%-nak az Olaszországban dolgozó DJ, aki hozzáfűzte, egy- valamit nagyon megbánt a műsorral kapcsolatban.

"A szüleim áldásukat adták a szereplésemre, az öcsém azonban nem így tett."

Megbántam, hogy a tesómmal nem beszéltem meg, ami miatt ő nagyon neheztel most rám. Egyáltalán nem beszél velem.

"Úgyhogy, ha vége a pörgésnek, haza kell utaznom, és meg kell beszélnem vele."

Hanyag dolog volt a részemről, hogy nem beszéltem meg vele, ugyanis az öcsém érzékenyen viseli az emberek negatív kritikáit. Nagyon megsínylette ezt az egészet

- árulta el szomorúan az Ádám keresi Évát szőkesége.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb, megrázó hír érkezett Károly királyról

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát