Létrehozva: 2016.05.03.

Bejött az élet a pucérkodó celebjeinknek

A VIASAT3 mondhatni történelmet írt, hiszen a múlt héten elindították az elsõ olyan meztelen valóságshow-t, melyben kitakarás nélkül láthatjuk a szereplõket. Akik sokat reméltek, és sokat is kaptak attól, hogy ennyire bevállalósak.

Az első részben feltűnt Petra elsősorban kalandért, hírnévért és azért utazott a lakatlan szigetre, hogy megtalálja párját. Úgy érzi, amióta hazajött, megfordult vele a világ.

"Úgy gondolom, sikerült hírnevet szereznem. Most már megismernek az utcán, fotózkodnak velem, susmutolnak. Ez nagyon jól esik nekem. Ráadásul Josie-val is klappol minden" - árulta el a fiatal lány, aki sem Kloét, sem Anettet nem tartotta igazi riválisának.

Kloé nagyon gáz. Női szemmel mondom, egyszerűen nem találok rá szavakat. Gáz a viselkedése, a stílusa, maga a kinézete. Nagy lábak, nagy körmök, semmi nőiesség nincs benne. Olyan, mint egy debella. Anett viszont nagyon cuki, imádom. Az első perctől kezdve megtaláltuk a közös hangot, tartjuk is a kapcsolatot

- folytatta Petra.

Majd párja, Josie is elmesélte, hogy ő miként éli meg a műsor utóhangját.

"Szerencsére nem szólogatnak be, meg nincs semmi olyan, hogy hallanám, hogy beszélgetnek Petráról. De meg kell, hogy mondjam, az azért zavar, hogy ország-világ látta meztelenül. Hát, de mi így jöttünk össze. Így ismertük meg egymást" - mondta el Josie, hozzátéve, hogy tényleg komolyan hitt abban, hogy szerelemre találhat a szigeten.

Elmondásuk szerint két hetet voltak kint a szigeten. Ezalatt az idő alatt csupa jó dolgokon estek át. Imádtak kint mindent, de főleg egymást.

"Mindennel együtt két hetet voltunk kint. Március elején utaztunk és a közepén jöttünk haza. Csak jó dolgokon estünk át, nem volt semmi rossz. Imádtunk kint mindent" - vallották be az újdonsült celebek, akik a kamerákkal való első találkozásukról is meséltek.

"Hétköznapian viselkedtünk, nem volt semmi. Nem foglalkoztunk a kamerákkal. Sőt, még egymást sem néztük meg igazán. Az első öt perc kicsit fura volt, és azért rá voltam parázva, hogy mi lesz, ha nézni fognak" - mondta el Petra, aki azonban tart kissé az emberek negatív megnyilvánulásaitól.

 "Félek, persze. De eddig nem volt még szerencsére, de számítunk rá. Eddig inkább pozitív minden."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát