Létrehozva: 2016.04.23.

Lányok százai rajonganak a TV2 ifjú sztárjáért

Zsolti már a Kismenõk második adásában is hatalmas meglepetést szerzett artista produkciójával. Szombat este pedig erre is rátesz még egy lapáttal. A 15 éves fiú percek alatt lett a lányok kedvence.

Szlavkovszki Zsolt bemutatkozása alatt megállt a levegő a TV2 stúdiójában. Nem is csoda, hogy Tilla azonnal lecsapott rá és beválasztotta csapatába. A kamasz fiú szombaton ismét színpadra lép, hogy megőrjítse a közönséget és persze a csajokat, akik már így is százával bombázzák közösségi oldalán. Elképesztő, de fiatal kora ellenére már nyolc éves sportmúlttal büszkélkedhet.

"Korábban nyolc éven át sportakrobatikáztam, ami megadta az alapot ahhoz, hogy ma az artistaképzőbe járhassak.

Az igazság az, hogy az akrobatikából valahogy kinőttem és nem maradt már párom, ezért kerestem egy új lehetőséget.

Szerencsére azonnal fölvettek és ezért nagyon hálás vagyok a tanáraimnak. A Kismenőkben egyébként ugyanaz a Vincze Tünde készít fel, aki az artistaképzőben is tanít”

- meséli Zsolti, aki egészen elképedt, amikor az első TV2-es szereplése alatt folyamatosan jelzett a telefonja.

"Szombaton természetesen én is néztem magamat és az első pillanattól kezdve özönleni kezdtek a Facebookos jelölések és üzenetek. Megállás nélkül jelzett a telefonom.

Mire véget ért a szereplésem, konkrétan háromszáz lány jelölt ismerősnek és megszámlálhatatlan levelem érkezett. Az a helyzet, hogy csajozás szempontjából sokat lendített rajtam az a pár perc

- meséli nevetve Zsolti, aki ennek ellenére nem gondolja, hogy az interneten találhatna rá a szerelem.

"Jópofa és tényleg hízelgő az a szeretet, amit kapok, de az az igazság, hogy nem igazán veszem komolyan ezeket a megkereséseket. Azoknak, akik nem csak beköszönnek, de leírják, hogy tetszett nekik a produkcióm, természetesen igyekszem válaszolni. De azokkal, akik csak nyolcszor egymás után beköszönnek, nem igazán tudok mit kezdeni.

Egyébként szingli vagyok, de a személyes találkozásban hiszek. A legfontosabb, hogy egy lány meg tudjon nevettetni és ne nyomuljon, mert az az én dolgom

- jelenti ki határozottan a Kismenők fiatal akrobatája.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

magyarnemzet.hu

Készüljön, hamarosan eltűnhet az internet, komoly mágneses vihar éri el a Földet

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”