Létrehozva: 2016.03.31.

Újabb meglepő részlet derült ki Dobó Kata és Anger Zsolt szakításáról!

A színészpár egy évig szinte minden percét együtt töltötte, kapcsolatuk azonban ennek ellenére sem állta ki az idõ próbáját. Most kiderült, hogy a szétválás korántsem közös döntés volt.

Dobó Kata és Anger Zsolt között sokáig minden jel szerint csak úgy lángolt a szerelem, ám március elején mégis az összes címlap a szakításukról szólt. Akkor ismerősök elmondták, hogy a sok munka miatt távolodtak el egymástól, hiszen rengeteg teendőjük mellett nem volt elég idejük egymásra.

Dobó Katát láthatóan nem viselte meg a szakítás, hiszen számos nyilvános eseményen megjelent már azóta, és egyáltalán nem tűnt meggyötörtnek. Vele ellentétben exe, Anger Zsolt sokkal nehezebben viseli az egyedüllétet, korábbi szerelmes szavait elolvasva pedig ez nem is meglepő.

Együtt vagyunk a magánéletben, a színpadon, a filmen. Együtt gondolkodunk. Mindent együtt csinálunk. Ennél jobbat el sem tudnék képzelni

- nyilatkozta a színész még kapcsolatuk legszebb napjaiban a Story magazinnak. Ma már azonban kerüli a rivaldafényt, kollégái szerint ugyanis nagyon megviselte őt a szétválás.

Az újságok azzal voltak tele, amikor összejöttek, hogy mindenki mennyire félti Katát, egy igazi nőcsábásszal állt össze. Ki hitte volna, hogy nem Zsolt fogja összetörni Kata szívét, hanem éppen fordítva történik majd.

"Ha visszagondolok, Zsolton lehetett látni, hogy valami nem stimmel, kifelé persze próbált erősnek és vidámnak tűnni, de akik régóta ismerik, azok észrevették: nagyon maga alatt van. Utólag visszagondolva már mindannyian megértettük, miért. Kata egyszerűen dobta őt" - árulta el egy közeli ismerős, akinek állítása szöges ellentétben áll azzal a korábbi hírrel, hogy a pár közös megegyezéssel szakított.

origo.hu

Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten?

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

magyarnemzet.hu

Megtalálták a Belaruszban tárolt orosz nukleáris fegyvereket + videó

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó