Létrehozva: 2016.03.12.

Karrierje miatt teljesen elhanyagolja családját Freddie

A Dal idei gyõztesének nincsen ideje szeretteire, hiszen mindennapos teendõi mellett egy szabad percre sem marad. Jó ideje nem látogatott már haza.

Fehér Gábor Alfréd élete jelenleg az Eurovíziós Dalfesztivál körül forog, hiszen két hónap múlva utazik Stockholmba a nagy megmérettetésre.

Ezért nem olyan meglepő, hogy szinte minden lépésére kíváncsiak az emberek, a hatalmas médiafelhajtás azonban nem csak szerelmi, de családi életét is nagyban befolyásolja. A jóképű énekes ugyanis A Dal döntője óta szinte nem is látta szeretteit - írta meg a hot! magazin.

Egyelőre sajnos nem volt időm hazalátogatni Győrbe. Annyi fotózás és interjú áll mögöttem és előttem is - a koncertekről nem is beszélve -, hogy valójában fogalmam sincs, mikor jutok haza. Persze amikor lehetséges, beszélünk telefonon, de nem számolok be nekik mindenről, mert akkor csak elkezdenének aggódni értem, azt pedig nem szeretném

- magyarázta az ország sokat bántott kedvence, akit teljesen kimerít a rengeteg megoldandó feladat.

"Megterhelő ez az időszak, és valójában a tényleges munkához még hozzá se láttunk, de már hétvégére így is lemerülök. Ugyanakkor viszont örülök az előttem álló feladatoknak, még akkor is, ha egyelőre nem látom a végét" - mondta el Freddie, aki szerint családja nem néz rá más szemmel a hirtelen jött óriási népszerűség miatt.

Szurkoltak értem, és azt gondolom, a szüleim is büszkék rám. Természetesen várják, hogy végre hazamenjek, de nem gondolom, hogy másképp várnának, vagy bármi más változna a családunkban, csak azért, mert megnyertem A Dalt.

Sőt, ezt nem is szeretném. Pont ugyanolyan átlagos család vagyunk, mint bármelyik másik" - árulta el a Rising Star felfedezettje, majd hozzátette, a jövőben kizárólag a zenéléssel szeretne foglalkozni.

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

borsonline.hu

"Csak ülök és potyognak a könnyeim" – Balázs Andi közölte a megható hírt, így segítenek a rákbeteg Tompos Kátyán

mandiner.hu

Még az Eb előtt távozik a Freiburgtól a magyar válogatott alapembere

ripost.hu

Erre a 3 csillagjegyre idén felejthetetlen nyaralás vár

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

travelo.hu

Lerántjuk a leplet a magyarok kedvenc strandételéről!

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Heti TOP5: Társra lelt a Házasság első látásra sztárja, Kőgazdag Aurélt nem engedték érettségizni és Jákob Zoli is elmondta a véleményét

SZTÁRDZSÚSZ

Nem úszta meg Mazsi: jelnek veszi, ami az utcán történt vele

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi a fölösleges kilókról: "Legalább újra lett s*ggem"