Létrehozva: 2016.03.18.

Bajor Imre özvegye nyilvánosan veszett össze férje egykori orvosával

Vargha Zoltán a legnagyobb közösségi oldalon írta le véleményét Vágó Istvánról, amire nem csak az egykori kvízmester, de Bajor özvegye is azonnal reagált. Elképesztõ kommentháború vette kezdetét.

Habár Bajor Imre másfél évvel ezelőtt távozott az élők sorából, halála körül a mai napig nem csitulnak az indulatok. Özvegye ugyanis a folyamatos szóbeszédek miatt nem tud békében gyászolni. Ennek ellenére ritkán szólal fel azok ellen, akik a férjéről pletykálnak. Most azonban nála is elszakadt a cérna, hiszen férje egykori kezelőorvosa, Vargha Zoltán Vágó Istvánnal kezdett durva szóváltásba a Facebookon.

Az egykori kvízmester köztudottan nem hisz a természetgyógyászatban. Nemtetszésének pedig többször hangot adott már nyilvánosság előtt is. Legutóbb a Népszabadság által szervezett vitán szólalt fel, ami után Vargha mentálisan hátrányos helyzetűnek nevezte őt. Ezt pedig már Bajor özvegye sem tudta szó nélkül hagyni.

Vargha! Kezd kinyílni a bicska a zsebemben, és ha nem hagysz fel a rágalmazással, kitálalok, de akkor neked annyi

 - írta bosszankodva az asszony, akinek hozzászólására rögtön érkezett a válasz. Sőt, a magát gyógyítónak nevező férfi még Bajor kezeléséről is résztelesen beszámolt, írásából többek között az is kiderült, hogy havi négyszázezerért kezelte a színészt, hat hónapon át.

Én csődbe jutottam a rossz hír miatt, el kell adjam életem álmát, a saját regeneráló központomat, mert csődeljárás után sincs miből fizetni a fenntartását, magyarul 1,5 éve 0 lettem! És még a te bicskád nyílik?

- fejtette ki véleményét a természetgyógyász, amire Ildikó szűkszavúan, de lényegre törően válaszolt.

Ezen írásnak 90%-a rágalom!!! Lesznek következményei!

A durva kommentháborúnak ezzel nem szakadt vége, a legtöbben ugyanis Ildikó és Vágó mellé álltak a kényes ügyben. Bajor özvegye végül egyetlen mondattal zárta le a vitát.

Egyetlen célom, hogy férjem békében nyugodjék!

origo.hu

Tompos Kátya súlyos beteg, támogató estét tartanak a megsegítésére

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

mandiner.hu

Szakított a Fidesszel Orbán Viktor korábbi főtanácsadója és Raffay Ernő is

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott