Létrehozva: 2016.02.05.

Kiderült, kicsoda Lagzi Lajcsi fogadott gyermeke!

A mulatós királyról meglepõ hír látott napvilágot, hiszen egykori felfedezettjét saját fiának tekinti. Eláruljuk a részleteket.

Galambos Lajos körül számos pletyka kering, amiket folyamatosan próbál tisztázni a nyilvánosság előtt. A napokban azonban saját maga nyilatkozott Győzikével való barátságáról, amire a nehéz időkben is mindig támaszkodhatott. Ám Gáspár Győző a Színes Ásznak azt is elmondta, hogy nem csupán cimborák a Dáridó atyjával.

Fiamnak szólít, én pedig őt faternak. Õ az én fogadott apám, én pedig a fogadott gyermeke. Tisztelem és becsülöm őt, azért mert akár csak egy jó szülő, mindig mellettem állt.

"Így joggal mondom, aki őt támadja, engem is támad" - nyilatkozta Győző, majd hozzátette, nagyon sokat köszönhet a trombitásnak.

Életem végéig hálával tartozom Lajcsinak. Ha ugyanis ő nincs, akkor nincs Győzike és nincs Romantic sem! A kezdetek kezdetén ő karolt fel, hogy az lehessek, aki ma vagyok. Ezt sosem felejtem el neki. A tűzbe tenném érte a kezemet, és mindenemet neki adnám, ha szükségét érezném.

"Kevesen tudják, de amíg előzetesben voltak, folyamatosan hívtam a testvérét és a házvezetőnőjüket, hogy akár pénzzel, akár élelemmel, de bármiben támogatom őket" - jelentette ki a showman, aki teljesen biztos Lajcsi ártatlanságában.

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt