Létrehozva: 2016.02.29.

Euforikus hangulatban az Oscar-díjas magyar filmes gárda

Nemes Jeles László filmje, a Saul fia alig néhány órája váltotta be az alkotók legmerészebb álmát azzal, hogy kategóriájában elhozta az Oscar-díjat. A Ripostnak a gála után sikerült elérnie a film producerét, Sipos Gábort.

Feltehetően egyetlen pillanatra sem hallgatnak el az alkotók telefonjai, mióta kiderült, hogy a Saul fia a nemzetközi díjeső után bezsebelte az Oscar-díjat is. Sipos Gábor producernek csak egyetlen szabad perce volt, mielőtt Nemes Jeles László rendezővel belevetették magukat a Los Angeles-i éjszakába. De a %RIPOST%-nak így is mondott néhány szót.

"Éppen ebben a pillanatban került szóba, hogy merre is induljunk. Még nem tudjuk, hiszen rengeteg parti van ma a városban."

A kötelező körökön már túl vagyunk, és most jöhet az ünneplés

- mondta Sipos, aki azt is elárulta, nem ülnek a babérjaikon.


"Az öröm hatalmas, de nem engedjük el a gyeplőt. Már jó ideje zajlanak Laci második filmjének munkálatai. A történet az 1910-es évek Budapestjén játszódik, melynek középpontjában egy fiatal nő történései állnak" - árulta el a producer, majd elnézést kért és elköszönt, hiszen elragadta őt a hatalmas Los Angeles-i forgatag.

A Tények helyi tudósítójának adott interjújában Nemes Jeles szintén arról számolt be, hogy hatalmas irántuk az érdeklődés. Azt viszont nem tudják szavakba önteni, hogy mit éreznek.

 

Mindeközben Röhrig Géza a film főszereplője vidáman bulizott. Többek közt Sylvester Stallonéval.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait