Létrehozva: 2015.12.12.

Hosszú pereskedésre számíthat Gubík Ági

Gubík Áginak egy nyolc évvel ezelõtti ügy miatt fájhat a feje, hiszen exférjével azóta sem fizették ki a házukat felújító vállalkozót. A szakember ezért több millió forintot követel a színésznõtõl, aki szerint ezt az összeget nem neki kell kifizetnie.

Gubík Ági életében ez az év a szerelem és a népszerűség jegyében telt, hiszen Szellő Istvánban megtalálta élete társát, a Barátok köztben pedig fontos szereplővé vált.

Ám egy bírósági ügy beárnyékolja boldogságát, hiszen házának kivitelezője szerint majdnem hárommillió forinttal tartozik neki. Nagy József ugyanis 2006-ban kezdte meg a munkálatokat az egykori házaspár parasztházán, és azt állítja, hogy azóta hiába várja az elmaradt fizetését.

De mostanra már végleg elfogyott a türelme, és jogi úton próbálja behajtani követelését – írta meg a Blikk.

Kérésükre lakhatóvá tettem a házat, de 2007 tavaszára már másfél millióval tartoztak, ami a késedelmi kamatokkal egyre csak duzzadt. Június elején aztán Ágnes felajánlott másfél milliót, ha megszüntetem az ellene indított végrehajtást. Elfogadtam, de csalódnom kellett, mert pár nap múlva a művésznő telefonált, és közölte, hogy csak 500 ezret tud adni.

Azóta megint zajlik az időhúzós jogi ügyeskedés, de már végképp elegem van belőle" – nyilatkozta felindultan a mára rokkantnyugdíjassá vált szakember, aki pénz helyett végül egy ügyvédi levelet kapott a színésznőtől.

Ebben az áll, hogy Gubík Ági vitatja az általam nyolc évvel ezelőtt összeállított számlák valódiságát. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyre süllyed, hiszen a felújítás nyolc hónapja alatt minden hét végére elszámolást készítettem, rajta az anyagköltséggel és a munkaórákkal.

Nem tudom, ezek után hogyan viszonyuljak hozzá" - bosszankodott az egykori kivitelező, akinek vádaskodásra Gubík Ági egy korábbi interjúban reagált. Az elmaradt munkabért szerinte ugyanis  egyáltalán nem neki kéne kifizetnie, sokkal inkább volt férjét terheli a tartozás.

Három éve elváltunk, és ez a követelés rákerült az ingatlanra, ezért nem fizettem. Nemrég beszéltem a volt férjemmel, aki még ott lakik abban a házban, és elmondta, azért is árulja az ingatlant, hogy a tartozásait rendezni tudja.

Ezt a folyamatot nem tudom felgyorsítani" – magyarázta a késlekedést a Barátok közt elismert szereplője, aki alig várja már, hogy végre lezáruljon ez a hosszadalmas vita.

Sajnálom Nagy Józsefet, de az is fáj, hogy csak a népszerűséget látja, és nem akarja megérteni, én mindent otthagytam. A ház értékéből semmit sem kértem, a gyermekemet azóta is egyedül nevelem, anyagi támogatás nélkül.

Sőt az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem voltunk elégedettek az elvégzett munkával, az órabérszámlát pedig sokalltuk" – nyilatkozta Ági, ám szavaira nem kapott megértő választ korábbi munkavállalójától.

Betelt a pohár!

Ha kell, életem végéig pereskedni fogok, de ezt nem hagyom annyiban"– zárta le a beszélgetést indulatosan a vállalkozó.

 

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

astronet.hu

Bölcsesség és Győzelem angyala védelmez minket május 11. és 15. között

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó