Létrehozva: 2015.10.09.

Folyamatos szorongásban él Bereczki Zoltán

Az énekes a napokban beszélt arról, hogy komoly lelki problémákkal küzd, folyamatos szorongásban éli a mindennapjait egészen gyerekkora óta.

Minden sikeres pillanatát papírglóriának, vagyis mulandónak tartja Bereczki Zoltán. Az énekes egyszerűen nem hiszi el, hogy érte több ezren rajonganak. Gyerekkorban kialakult szorongása ugyanis túl zárkózottá tette. De most is tele van kényszerességgel.

14 éves koromig utáltam, hogy vörös vagyok, mert sokat csúfoltak érte

- kezdte vallomását A nő háromszor című műsorban, majd kitért a közönséggel való viszonyára is.

Munkájával kapcsolatban sokszor érzi úgy, hogy ő sokkal többet rakott bele, mint amennyit visszakapott a közönségtől.

Van egyfajta kényszeresség. Ez nyilván személyiségi történet. Egy pszichoterapeuta biztosan megmagyarázná, hogy ez miért van, és hogyan lehet ebből kikászálódni.

Aztán fény derült még egy, gyerekkora óta meglévő problémájára. A műsorvezető, Ábel Anita szerint minden férfinak szüksége van kocsmázásra. Azt mondta, Bereczkit azonban a zárkózottsága miatt valahogy nem tudja elképzelni a budapesti éjszakában. Ezzel a felvetéssel rá is tapintott a lényegre, a színész ugyanis képtelen elengedni magát édesapja miatt.

A gyerekszobámból valószínűleg úgy jöttem ki, hogy van egy nevem, ami az édesapámnak a neve, és azt tiszteletben tartom. Ebből adódik, hogy olyan nagyon nem hánynám tele a körutat.

Bereczki úgy fogalmazott, hogy a kialakult tartás ellenére azért ő is szokott iszogatni, káromkodni, csak mindezt igyekszik nem a nyilvánosság előtt tenni. A színész azt mondta magáról, hogy társaságban is nagyon nehezen képes feloldódni.

Ez egy személyiségi defekt nálam. Társaságban először beülök a sarokba, és figyelek. Ha jó hosszan ott vagyunk, csak akkor tudok nyitni. Azért mondom, hogy defekt, mert szörnyen szenvedek tőle.

Az elmúlt 10 évben rengeteg szerepben láthattuk Bereczkit. Színészként, énekesként és zsűritagként is megmutatta tehetségét, de még mindig nem biztos magában.

Vannak pillanatok, 99%-ban a színpadon, amikor jól érzem magam. Én nem lennék a saját rajongóm, teljesen megértem azt, aki nem szereti, amit csinálok. De csinálni nagyon szeretem.

Végül kitért arra, hogy a válása és az ismertsége miatt nincs könnyű helyzetben párkapcsolati téren.

Nem egy hétköznapi valakit látnak, hanem van egy ilyen elképzelt valaki: vagyok Mercutio, a Kerek egész, meg az elvált srác gyerekkel. Nekem ez a munkahelyem. Ez olyan, mintha valaki a dossziékba szeretne bele, amiket a főnöke az asztalán tárol.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

vg.hu

Amerika bejelentette: jövőre segít Ukrajnának ellentámadást indítani

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Íme a legjobb kefires-burgonyás lángostészta receptje: háromféle feltéttel is kínálhatjuk

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát