Létrehozva: 2024.05.13.
Módosítva: 2024.05.13.

„Támogatjuk egymást mindenben” – Apás szülést terveznek Patai Annáék

Az énekesnő és férje izgatottan várja első közös gyermeküket. Patai Anna és szerelme mindenben támogatja egymást, így nem is volt kérdés számukra, hogy szerelme is ott lesz életük egyik legmeghatározóbb pillanatában, a szülésnél.

A ma már 24 éves énekesnőt 2010-ben, mindössze 11 évesen, a Magasztárban ismerte meg az ország. A kislány azóta felcseperedett, olyannyira, hogy ma már házas és első gyermekét hordja a szíve alatt. Patai Anna és férje még a gimnáziumban találtak egymásra, korán eldöntötték, hogy fiatalon szeretnének szülővé válni, álmuk pedig hamarosan teljesülni fog.

Patai Anna
Patai Anna márciusban jelentette be, hogy anyai örömök elé néz (Fotó: Ridikül/Tőke Béla)

Patai Anna kisfiút hord a szíve alatt

A Dal 2024 versenyzője a Ridikül című műsor vendége volt, ahol többek között azt is elárulta, hogy szeretné, ha szerelme a szülésnél is mellette lenne.

Már korábban is ismertük egymást, de nyolc éve találtunk egymásra a gimnáziumban. Az első pillanatban egymásra hangolódtunk."

Mindketten céltudatosak vagyunk, és az is tudatos döntés volt részünkről, hogy fiatalon váljunk szülővé.

Mindkettőnk családjában sok pozitív példát tapasztaltunk, és úgy gondoljuk, egy gyermek érkezése igazi áldás, amelyet mielőbb szerettük volna mi is átélni” – fogalmazott Patai Anna.

„Fontos, hogy az édesapja is részese lehessen a várandósság időszakának és a szülésnek”

Évek óta május 15-én ünnepeljük a család nemzetközi napját, a kezdeményezés célja, hogy a figyelmet a társadalom fontos egységére irányítsa. E gondolat mentén a Duna délutáni talkshow-jában, a Ridikülben is a családról, egy új élet érkezéséről beszélgetett Dióssy Klári vendégeivel, Bárdos Júlia művészettörténésszel, Gyovai Gabriella nőgyógyásszal, Polus Enikő családsegítő, íróval és Patai Anna énekes, rádiós műsorvezetővel. Anna a család támogató szerepét kiemelve elmondta, nővéreivel, édesanyjával és anyósával tabuk nélkül tud beszélgetni a szülésről, gyermekvállalásról, valamint férjével is minden gondolatukat megosztják egymással. A nyílt kommunikációt tartja hosszú kapcsolatuk egyik titkának is. Természetesen a szülés tervezett körülményeiről is beszéltek már.

Igaz, hogy én hordom gyermekünket a szívem alatt, de nagyon fontos, hogy az édesapja is részese lehessen a várandósság időszakának és a szülésnek. 

"Támogatjuk egymást mindenben, ezért fontos, hogy a szülésnél is mellettem legyen” – mondta a kismama, aki a hamarosan háromtagúra bővülő családi életükről is beszélt. Mint fogalmazott, szakmája gyerekbarát, nincs benne félelem azzal kapcsolatban, hogy félbeszakad karrierje. Már várja, hogy átélhesse a pillanatot, hogy miközben ő a színpadon áll, ott lesz a közönség soraiban gyermeke az édesapjával. 

A Ridikül című műsor hétköznaponként, 16 órától látható a Dunán, a teljes adás újranézhető a Ridikül Médiaklikk-oldalán.

 

 

origo.hu

A mellbimbóit is megmutatta a Rendőrakadémia szőke bombázója - így néz ki most

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

borsonline.hu

Megszületett az új rapkirály: G.w.M büszkén öleli magához kicsi fiát - FOTÓ

hirtv.hu

Zelenszkij gyávának nevezte az egész világot + videó

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

magyarnemzet.hu

Az orosz nukleáris radarrendszerre mért ukrán csapás megijesztette a Nyugatot + videó

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

mindmegette.hu

Leszerelik az önkiszolgáló kasszákat, és kiderült, hogy már az air fryerekben sem bízhatunk!

ripost.hu

Wolf Kati bevallotta: „Öregedni nagyon nem könnyű nőként”

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

ripost.hu

Betegséggel küzdött, elhunyt a világbajnok magyar kézilabdázó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁR

Kulcsár Edina rengeteg pénzről vallott a dubajozós perben

SZTÁR

Cher: „Félénk vagyok a férfiakkal!”

SZTÁR

Durván betámadták Debreczeni Zitát

SZTÁR

Béres Anett: „Ez kicsit olyan, mint egy szakítás”