Létrehozva: 2023.08.29.
Módosítva: 2023.08.29.

III. Károly király egy 8 millió forintos ajándékkal lepte meg unokáját

György herceg számára különleges jelentéssel bír az ajándék.

III. Károly király nagyon jó viszonyt ápol Angliában élő unokáival. Kedveli Harry hercegék gyermekeit is, viszont velük ritkán találkozik, ugyanis a tengerentúlon élnek szüleikkel, és csak ritkán jutnak haza a szigetországba. Most pedig a büszke nagypapáról kiderült, hogy egy igazán értékes ajándékkal lepte meg kedvenc unokáját, Vilmosék kisfiát, György herceget, 1 éves korában. Egy 18 ezer fontos (8 millió forintos) viktoriánus stílusú parasztkunyhót készíttetett neki, amiben még fatüzelésű kályha és heverő is van.

György herceg
György herceg júliusban ünnepelte a 10. születésnapját  /Fotó: AFP

Az élethű játszóház korábban az édesapjáé Vilmos hercegé volt, és még a 7. születésnapjára építették, azonban György számára teljesen felújították és kibővítették.

Emellett a természetimádatáról ismert Károly királyról kiderült, hogy György születésekor ültettetett egy erdőt is, amelyet a neves alkalom miatt György erdőnek akart elnevezni korábban. Végül azonban nem nőtt akkora területen növényzet, hogy azt erdőnek lehessen tartani

- számolt be róla a Mirror.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!