Létrehozva: 2023.05.07.

Dukai Regina babájával nézte III. Károly koronázását

Ezt látnod kell! Dukai Regina és babája együtt nézték a koronázást a tévében.

Most szombaton történt III. Károly brit király koronázásának ceremóniája, amit közvetített a televízió Magyarországon is. Rengeteg híresség közölt erről az alkalomról valamit a közösségi média felületén, de Dukai Regina posztolhatta talán a legszívmelengetőbb képet.

Dukai Regina
Dukai Regina is követte a koronázást Fotó: Metropol


Olvadozik a közönség

A modell anyuka nem is akárki társaságában követte végig az eseményeket, hanem az alig féléves kislányával, akit úgy hívnak, hogy Olívia. A nappaliban együtt nézték a televíziót, és ezt örökítette meg az anyuka, aki látszólag abból a lakásból nézte az eseményt, amit korábban még eladásra hirdetett. A kislány a hasán fekve a földön nézte a tévét, nagy valószínűséggel meglepetten, hogy " Mi lehet az a dolog, amiben vannak dolgok". –Regina nem mellesleg azt fűzte a képhez, hogy a történelmi pillanat jelentősége miatt engedélyezett most csak a televízió a kislányának!

 

Az internet népe is megszólalt

Reginát nagy rendszerességgel említik meg a Reddites felhasználók, mert érdekes módon takargatja posztjain a magánéletét. Ezt nagyon sokan nem értik és bírálják, mert azt vallják, hogy akkor inkább ne posztolja, ha nem akarja megmutatni. Azonban ugyanitt most az anyukát megvédte a közönség, miután kirakták róla az említett képet. Egy kommentelő ezt írta: 

Nincs ezzel semmi baj szerintem. Nem lesz semmi baja a gyereknek max fél óra tévétől. Mi is néztünk valószínűleg… Ha nem egész nap ül előtte, és foglalkozva van vele, még mindig jobb, mintha a kiságyba raknák, hogy hadd sírjon…” 

Ide kattintva megtekintheted a bejegyzést.

 

origo.hu

Mutatjuk, hogy melyik természetes cukorpótlót érdemes választani, ha diétázunk

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁR

Vasvári Vivien újra megtette

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek