Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.13.

Őszinte vallomás: Születésnapja előtt kapott féltékenységi rohamot Pataky Attila

Mélypontra került az EDDA alapítójának házassága idén nyáron. Pataky Attila csak most vallotta be: születésnapja előtt egy félreértés miatt felesége faképnél hagyta.

Pataky Attilát és feleségét, Orsit annak idején a spiritualitásuk sodorta egy mederbe. Az EDDA frontembere azóta mindig hangoztatja, mennyire hálás szerelmének azért, hogy napról-napra jobb és türelmesebb ember lesz mellette. Nos, éppen ez a türelem foszlott semmivé alig két nappal a 70. születésnapja előtt, amikor is előtört belőle a már régen eltemetett zöldszemű szörny.

„Arra lettem figyelmes, hogy Orsi egyre többször áll fel mellőlem, akár egy beszélgetés közepén is azért, hogy félrevonulva telefonáljon. Ez így ment napokig. Egyszer arra hivatkozott, hogy valamit fennhagyott az irodában és felment. Én figyelni kezdtem és hallottam, hogy valakivel nagyon csacsog” – kezdte a LifeTV-n vasárnap este adásba kerülő Frizbi felvételén Pataky, akinek ekkor elszállt az agya.

„Megszólalt bennem a régi, vasgyári Pataky: Várjál már öcsém! Mi folyik itt? Amikor Orsi visszatért, belekezdtem a monológomba: vegyél már be engem is a dologba, legalább hadd legyek én a harmadik! Elkezdtem Pataky-módon hisztizni. Egy ponton az arca megkeményedett és halkan csak ennyit mondott: most valamit nagyon elrontottál…” – idézte fel az énekes Hajdú Péternek.

Pataky Attila arra ocsúdott, hogy felesége könnyes szemmel, magába roskadva ül a kanapén. Ekkor próbált ugyan visszakozni, de már nem volt visszaút.

„Csak annyit mondott, hogy neki most döntenie kell és ehhez el kell mennie. Bevallom, összeomlottam” – mondta a LifeTV stúdiójában az EDDA frontembere, akit szó szerint otthagyott a felesége. Ez volt a házasságuk mélypontja, akár válás is lehetett volna belőle.„Úgy éreztem, hogy nekem végem van. Amikor órákkal később hazaért, már békés hangulatban volt, de éreztem a szomorúságát. Két nappal később pedig mindent megértettem” – emlékezett vissza Pataky.

„Amikor kanyarodtam a kocsibeállóra, 40 ember állt a garázs előtt. A legjobb barátaim voltak azok, akik eljöttek, hogy felköszöntsenek. Akkor értettem meg, ezt a meglepetést szervezte nekem heteken át. Soha életemben nem szégyelltem magam annyira, mint akkor. Egy életre megtanultam a leckét, amit Orsitól kaptam…” – magyarázta könnyeivel küzdve Hajdú Péternek a legendás rocker.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria