Létrehozva: 2021.01.20.

Szilágyi István özvegye egy levéllel mentheti meg fiát az életfogytiglantól

Szinte bizonyos, hogy Szilágyi Péterre életfogytiglani börtönbüntetés vár édesapja a legendás színész meggyilkolásáért. Ezen csak egyetlen ember változtathat...

Szilágyi István fia 2020. május 3. óta van letartóztatásban, miután a gyanú szerint brutális kegyetlenséggel, szó szerint halálra verte idős, védekezésre képtelen színészt. Szilágyi Péter eleinte tagadta tettét, majd önvédelemre hivatkozott. Minden esetre nem kell jogtudornak lenni ahhoz, hogy kikövetkeztessük, feltehetően életfogytiglani szabadságvesztés vár majd rá tettéért.

Fotó: Bors

A sors különös fintora folytán ezen csak súlyos beteg édesanyja változtathat, aki sértetti jogutódként eljuttathat egy levelet a bíróságra, melyben megbocsájt férje gyilkosának.

Fotó: Bors

„Mivel Péter visszaesőnek számít, hiszen korábban már elítélték éppen az édesapja sérelmére elkövetett erőszakos cselekményért, ráadásul a jelenleg folyó ügy feltehetően a gyilkosság minősített esete, minden bizonnyal életfogytiglani szabadságvesztést kér majd rá az ügyészség. Azonban a sértetti jogutód, vagyis Jolika néni élhet azzal a jogával, hogy egy levelet ír, melyben megbocsájt az elkövetőnek, vagyis a fiának. Ez esetben a bíró ezt értékelheti enyhítő körülményként, ami befolyásolhatja az ítéletet”- mondta lapunknak Joli néni ügyvédje, dr. Tran Dániel, aki a napokban szeretné is tájékoztatni ügyfelét, akit jelenleg is az ózdi kórházban ápolnak.

origo.hu

Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közös sajtónyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!