Létrehozva: 2020.08.08.

Teljesült Szilágyi István özvegyének kívánsága

A három hónapja tragikus körülmények között elhunyt színész özvegye jó ideje szeretett volna eljutni az ország legszebb épületébe. Elkísértük...

Szilágyi István özvegye sok évvel ezelőtt járt már az Országház épületében, de nem sokat láthatott a csodálatos épületből, így most egy hirtelen jött ötlettől vezérelve segítőit megkérte, hadd láthassa a Szent Koronát.

„Nagyon jó dolgom van! Nemrég csak megemlítettem Dezsőnek, hogy vágyam még egyszer látni a Szent Koronát, ő pedig azonnal megszervezte ezt a látogatást a Baptistákkal. Csodálatos ez az épület! Most először járok itt úgy, hogy közben egy kísérő mesél az épület történelméről...”- mondta boldogan az idős asszony, aki tolószékben ülve csodálta meg a Parlament belső tereit.

„Tudok én járni, de hamar elfáradok, itt pedig rengeteg a látnivaló. Ráadásul elvittek az épülettel szemben lévő két kültéri szobromhoz is, amikre nagyon büszke vagyok, hiszen mégis csak a város legkiemeltebb terén kaptak helyet sok évvel ezelőtt”- mesélte büszkén Joli néni, akit könnyekig hatott a kirándulás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

life.hu

Pucérruhában tündökölt Jennifer Lopez a MET-gálán

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!