Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.07.02.

Már hivatalos: Vitray Tamás és Kállay Bori elvált

Bár a pár jó ideje nem él már együtt a válással várni kellett. A Ripost megtudta: az év elején immáron hivatalosan is kimondták a kapcsolatuk végét.

Csendben, békésen és teljes titokban zajlott le a legendás tévés és a színésznő válása mivel a felek a bontóper kezdete előtt már részletekbe menően megállapodtak a vagyonmegosztásban. Lapunk úgy értesült, hogy Vitray Tamás igazi úriemberként állt az egyezséghez, és gyakorlatilag semmire nem tartott igényt a 30 év alatt felépített közös vagyonból. Tamás csak a személyes használati tárgyait pakolta össze, amikor hónapokkal a válás bejelentése előtt elhagyta a gödi családi házat és már akkor biztosította Kállay Borit, hogy semmilyen anyagi vitára nem kell számítania a válási procedúra során sem. Lapunk most megkereste Vitrayt, aki megerősítette: túl vannak válóperen.

Fotó: MTI

„Már egy ideje hivatalosan is egyedülállóak vagyunk, vagyis igen, kimondták a válást. Nem volt köztünk vita akkor sem, amikor eldöntöttük, hogy külön utakon folytatjuk az életünket és a válás során sem merültek fel nézeteltérések. Tulajdonképpen már okafogyottá vált erről beszélni, hiszen jó ideje lezajlott a tárgyalás” – mondta szűkszavúan a Vitray Tamás a Ripost-nak, aki 87 évesen kezdett új életet.

Hogy ízig-vérig úriemberként szállt ki a házasságából, azt az is jelzi, hogy bár egy korábbi interjújában elmondta, nem rendelkezik megtakarítással, mégsem tartott igényt sem a közös ház felére, sem pedig a közösen vásárolt autóra. A tévés ezzel persze nem okozott túl nagy meglepetést, hiszen második felesége a néhány hete elhunyt Földi Teri sorsát is nyomon követte azután is, hogy elváltak. Tamást talán három évtizeden át gyötörte a lelkiismeret-furdalás, hiszen még a színésznő férje volt, amikor heves szerelemre lobbant Kállay iránt, akivel a Debreceni Virágkarneválon melegedtek össze. Kapcsolatukat másfél éven át tartották titokban. Ez idő alatt kétszer is szakítottak, de végül a tévés nem tudta tovább titkolni otthon sem, hogy mást szeret. Elhagyta második feleségét és összekötötte életét Borival, akit 2014-ben másodszor is elvett feleségül…


MTI Fotó: Czimbal Gyula

Nem tartja kizártnak, hogy újra társra találkozgattak Vitray Tamás néhány hónapja a HOT! magazinnak adott interjújában elárulta, hogy bár szerelemre már nem számít a jövőben, azt nem zárja ki, hogy párt találjon. “Szerelem? Mikor szerelmes az ember? Ha belehal, hogy nem láthatja a szeretett nőt? Vagy hogy ellenállhatatlan vágyat érez? Mikor? Az, hogy szeretnék-e partnert, más kérdés. Nem merem így kimondani, de biztos, hogy nem futnék világgá, ha valakiről azt érezném, ő a társam. Ez utóbbi a harmadik házasságom volt, a sport szolgáljon példával az ilyennek: ha három kísérlet sikertelen, abba illik hagyni a további próbálkozást. Még a veterán kategóriában is” – mondta akkor Tamás.

 

origo.hu

Puccs Zelenszkij ellen, két ukrán ezredes is a lázadók között

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Nyíltan kimondták: a korrupt ukrán maffiaállam csúnyán átverte a Nyugatot

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet