Létrehozva: 2020.02.08.

Egy közös képpel köszöntötte legendás édesapját a magyar színésznő

Ma ünnepli 88. születésnapját Szinetár Miklós. Lánya ezzel a fotóval és szívhez szóló szavakkal köszöntötte...

A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész szombaton ünnepli 88. születésnapját.

Fotó: YouTube FIX TV Bóta Café

Szinetár Miklós igazi polihisztor, aki a film és színházművészetben maradandót alkotott hosszú pályafutása alatt. 1949–1952 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán tanult, majd a Budapesti Operettszínház rendezője, később főrendezője lett. Tanított a Színház- és Filművészeti Főiskolán, művészeti vezetőként tevékenykedett a budapesti Petőfi Színházban. Dolgozott főrendezőként a Magyar Televízióban, ahol egészen az elnökhelyettesi posztig jutott. Később igazgatta az Operettszínházat és az Operát is, melynek 2000 óta az örökös tagja.

Emellett a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj bizottságainak tagja 2003-óta. 2004 óta pedig a professor emeritus cím birtokosa is. 2007-ben megválasztották a Tévés Művészek Társaságának elnökévé.

Lánya, Szinetár Dóra így köszöntötte őt közösségi oldalán:

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Szinetár Dóra Official (@szinetardora) által megosztott bejegyzés,

Innen is kívánunk boldog születésnapot!

 

 

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

Már nem Kína Németország első számú kereskedelmi partnere

ripost.hu

Zseni vagy, ha sikerül megoldanod ezt a trükkös matematikai fejtörőt

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!