Létrehozva: 2020.02.10.

Nem hiszed el, mit tervez már megint Gábor Zsazsa özvegye

A magyar származású színésznő özvegye, Frédéric von Anhalt újabb ötlettel rukkolt elő, amivel néhai felesége előtt tiszteleghet.

Sok szabadideje lehet Gábor Zsazsa özvegyének, aki újfent egy kiváló ötlettel állt elő, hogy emléket állítson a 2016 decemberében elhunyt feleségének. Bár Frédéric von Anhalt herceg az egykori szexszimbólum ruháinak nagy részét már eladta, azonban akadnak még olyan darabok a gardróbban, amiken ma is képtelen túladni.

Fotó: www.profimedia.hu

Így a 60-as, 70-es és 80-as évekből harminckét darab ruha árválkodik a szekrényben, amiket Anhalt herceg hamarosan közszemlére is tesz. „Ilyeneket hordanak manapság a Kardashianok” – magyarázta egy német internetes portálnak az özvegy, akinek tervei szerint hamarosan egy nagyszabású divatbemutatón bujtatja majd a modelleket Gábor Zsazsa ruháiba.

Az özvegy egyébként még mindig képtelen feldolgozni Zsazsa elvesztését. Azt mondta, hogy egy nap sem telik el, hogy ne gondolna rá, és most jobban hiányzik neki, mint valaha. Ráadásul a kocsijából ellopott, majd megkerült szextelefonja is csak ideig-óráig gyógyír a lelki fájdalmára.

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!