Létrehozva: 2017.02.01.

Drámai bejelentést tett Tahi-Tóth László felesége, nincs visszaút

Most már biztos: Mûteni kell a Jászai Mari-díjas színészt!

Komoly agyműtét vár Tahi-Tóth Lászlóra! A népszerű színész január 21-én este, a Hattyúdal című előadás közben lett rosszul, szédülni kezdett a színpadon. Óriási profizmusra és lelkierőre vall, hogy ennek ellenére úgy játszotta végig szerepét, hogy ebből a József Attila Színház közönsége semmit nem vett észre.

A 73 éves művészt csak a darab után szállították kórházba, később pedig az Idegtudományi Intézetbe vitték. Még születésnapját is a betegágyán kellett ünnepelnie. Kiderült, rosszulléte hátterében korábbi stroke-ja állhat, egy ér nyomhatja az agyat.

Tahi-Tóth felesége, Szilvia a Lokálnak árulta el: férjét meg kell műteni, az operációig pedig már csak 2 nap van hátra.

"Pénteken műtik Lacit. Az operáció az agyban lesz. A férjem nagyon jól viseli a megpróbáltatásokat, és azt ígéri, hamar meggyógyul, és mielőbb újra színpadra lép. Köszönjük mindenkinek a sok kedves, aggódó üzenetet. Biztos vagyok abban, hogy minden rendben lesz. Laci teljesen jól kommunikál és a humora is a régi"

- mondta a zongoraművésznő, aki bízik benne, hogy a beavatkozás után a színész hamar elhagyhatja a kórházat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet