Létrehozva: 2019.08.10.

Ezt kell tenni, ha a nő csak férfi nélkül tud eljutni a csúcsra

Sokszor a nõ játszi könnyedséggel jut orgazmushoz egyedül, férfiakkal viszont folyton kudarcot vall. Sokkal több nõt érint a probléma, mint ahányan bevallják. Szerencsére van megoldás!

Érdekes problémát vetett fel egy olvasói levél a The Guardian újságban: egy fiatal nő abban kérte a szexterapeuta tanácsát, hogy egyedül csodálatos orgazmusokat él át, ám férfival, szex közben élete során mindössze egyetlen egyszer sikerült a csúcsra jutni. És bár egy, a húszas évei elején járó, tehát nagyon fiatal nőről van szó, elgondolkodtató a helyzet – ugyanis az élvezet nélküli szex egyáltalán nem ritka jelenség a nők körében.

A névtelen levélíró elmondta, hogy egész életében erotikus történetekkel pörgette fel a fantáziáját, azok segítették már kiskamasz kora óta a gyönyörök csúcsára. És bár emiatt alaposan ismeri a saját testét, igényeit, és azt, hogy mi hogyan esik jól, valamiért a férfiaknak soha nem sikerült elérni, amire ő egyedül pár perc alatt képes. A szakértő szerencsére megnyugtató választ adott.

Eleve azt nem tartja problémának, ha valaki kamaszkora óta erotikus történetekkel elégíti ki magát, hiszen ez hatalmas előnyt ad, ezek a nők sokkal jobban ismerik a saját testüket, mint az átlag. Mindössze annyi ilyenkor a teendő, hogy szex közben meg kell tanítani a férfit  arra, amit a női test kíván. Mindezt lehet bátran kommunikálni, majd amennyire lehetséges, ellazulni – a férfiak amúgy is imádják, ha egy nő kerek perec megmondja, mi esik jól neki….

origo.hu

Tompos Kátya súlyos beteg, támogató estét tartanak a megsegítésére

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Zseni vagy, ha sikerül megoldanod ezt a trükkös matematikai fejtörőt

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól