Létrehozva: 2017.09.13.

Egy nő vallomása: először aludtam együtt másik nővel, szerelmes lettem

Lindsey heteroszexuálisnak tartotta magát, sorra csábította el a férfiakat, imádott flörtölni. Majd egy éjszaka elment bulizni a barátnõjével, és egy ágyban kötöttek ki. A szexuális vágyat pedig kicsit sem érdekelte, Lindsey minek vallja magát...

Lindsey 18 évesen költözött New Yorkba, egy főiskolai kollégiumba. A fiatal lány a tanuláson kívül azt tervezte, hogy a lehető legtöbb pasival lefekszik majd – ugyanis a középiskolában annyira az eredményeire koncentrált, önkéntes munkákat vállalt, mindenkinek meg akart felelni, hogy pasizásra egyáltalán nem maradt ideje. A főiskolás évek alatt akarta bepótolni az elmaradást. Csakhogy végül semmi nem úgy történt, ahogy tervezte...

A kollégiumban egy visszafogott, mosolygós lányt kapott lakótársnak, aki nem csak lágy, szelíd jellemével idegesítette őt halálra, hanem azzal is, hogy őt is Lindsey-nek hívták. Szinte mindenben különböztek egymástól: a lakótárs rózsaszín, csajos ruhákat hordott, ő pedig fekete farmert, bőrkabátot.

Aztán három héttel a tanév kezdete után nagyon súlyos nemi betegséget kapott: csak feküdni tudott, volt olyan időszak, amikor enni sem volt képes. Míg az ágyat nyomta, lakótársa mindenben segítette, ápolta, proteines turmixszal táplálta. Lindsey ekkor jött rá, hogy a lakótársa nagyon kedves, és ez alatt az időszak alatt barátkoztak össze. A betegség négy hónapra kényszerítette őt ágyba, és amint lábra tudott állni, úgy döntöttek lakótársával - illetve akkor már barátnőjével -, hogy elmennek bulizni egyet.

Lindsey szokásával ellentétben szexi, testre simuló fekete ruhát vett magára, eszméletlen dekoltázzsal, hiszen számára a buli egyet jelentett a flörtöléssel. Azonban most egyáltalán nem foglalkozott a pasikkal, jól érezték magukat a lakótársával, aki még arra is rá tudta venni őt, hogy táncoljanak. Végül este hazamentek, és elkezdtek lefekvéshez készülődni. Majd történt valami…

A két lány egyszer csak a szoba közepén állt, hálóingben, és szorosan ölelték egymást. Érezték egymás szívverését, leheletét a nyakukon, végül egy ritmusban lélegeztek. Egyikük sem szólalt meg, és hogy meddig álltak így  − azt később nem tudták megmondani. Végül Lindsey javasolta, hogy feküdjenek le, ott is át tudják ölelni egymást. Ekkor ez még egy teljesen ártatlan gondolat volt, barátnők, akik nagyon szeretik egymást, szoktak együtt aludni. Így is lett, az ő ágyában találták magukat kiskifli-nagykifli pózban.

És úgy is maradtak egész éjszaka. Néhány óra múlva Lindsey, aki a kiskifli volt, megkérdezte a másik lányt, ébren van-e. Majd érezte, hogy válaszul bólintott egyet. Ezután reggelig nem szólalt meg senki: már besütött a nap az ablakon, amikor Lindsey megint megkérdezte – és ismét érezte a bólintást. De ekkor mást is kérdezett:

− Szeretnéd, ha megcsókolnálak?

Megbizsergett a tarkója, ahogy megérezte a bólintást. Amikor megfordult, és megcsókolták egymást, mintha átszakadt volna egy gát: órákig képtelenek voltak abbahagyni, pedig ahogy Lindsey mesélte, tökéletesen kiszáradt a szájuk, és persze kalandozott a kezük az egészen konkrét gyönyörért. Közben az ő fejében egyre pörgött a kérdés: Most mi a fene történik?!

Végül ez így ment hónapokig, és nemcsak fizikálisan, lelkileg is egymáshoz kapcsolódtak, kialakult a szerelem. Hol itt, hol ott csókolóztak titokban. Kezdetben úgy viszonyultak az egészhez, hogy ők valójában heterók, legjobb barátok, a barátságba ez belefér, nem igaz?

Azóta is lakótársak és a legjobb barátok – de most már egy párként gondolnak magukra. És már nem tartják magukat heteroszexuálisnak...

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

borsonline.hu

„A fogyasztóvédelemhez fogok fordulni” – nagy bajban lehet Kulcsár Edina és G.w.M

mandiner.hu

Legendás zenekar tagjait tüntette ki a svéd király

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

mandiner.hu

Nem fogja elhinni, hányadik helyen áll Szoboszlai Dominik a világ legértékesebb labdarúgói között!

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Pénzhoroszkóp: ennek a 3 csillagjegynek nyár végére brutálisan tele lesz a tárcája

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

"10 éve abbahagytam a szexet - sokkal jobb és könnyebb az élet nélküle"

SZEX & MÁS

"A férjem édes hármasért könyörgött, most meg dühöng, hogy annyira élveztem"

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

ÉLETMÓDI

Ezekből a könyvekből mind tanulhatsz valamit

ÉLETMÓDI

100 dollárt kérnek ezért a farmerért, nincs is anyaga!