Létrehozva: 2015.08.29.

Jóllakott nőnél nagyobb esélyed van a szexre

Az éhes nõ kevésbé vágyik a szexre, míg jóllakottan a romantikus gesztusokra is fogékonyabb. De vajon miért?

Szerző Ripost

Egy amerikai kutatásból kiderül: jóllakottan a szexre is fogékonyabbak a nők. A Drexel University és az University of Pennsylvania vizsgálatában a nők agyának a romantikus ingerekre adott válaszát tanulmányozták a kutatók.

Arra voltak kíváncsiak, hogy vajon az éhség befolyásolja-e a romantikára való hajlamukat.

Alice Ely, a kutatás vezetője 20 normál súlyú nőt vont be a vizsgálatba. A résztvevők egyik fele még soha nem diétázott, míg a másik felük már legalább kétszer próbálkozott a fogyással.

A nők 8 órán keresztül semmit nem ettek, majd ezután funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat segítségével készítettek képet az agyukról és az agy különböző területeinek aktivitásáról, miközben romantikus jelenetekről, például egymás kezét fogó párokról készített képeket nézegettek.

Ezután 500 kalóriát tartalmazó turmixot itattak a résztvevőkkel, majd az előzővel egyező körülmények között ismét megvizsgálták az agyukat. Az új eredmények azt mutatták, hogy a hölgyek jóllakottan fogékonyabbak voltak a romantikára, és a giccsesnek ható jelenetek is kevésbé irritálták őket.

Egy másik kutató szerint az eredmények nagyon egyszerű okból alakultak így: ha az ember éhes, nehéz elterelni a gondolatait az evésről és az ételekről. Amikor viszont jóllakik, hirtelen érzékenyebb lesz az élet más örömteli eseményeire is. A tanulság?

Érdemes a sorsdöntő randit egy jó étteremben kezdeni.

origo.hu

Itt vannak az elképesztő részletek a kínai elnök magyarországi látogatásáról

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó előtt áll Magyarország

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól