Létrehozva: 2021.08.27.

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Ronaldo a Juventus után

Nem a PSG és nem is a Manchester City lett a befutó. Jöjjenek az izgalmas részletek!

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United pénteken bejelentette, hogy leigazolta a Juventustól az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót, aki így visszatér korábbi sikerei színhelyére.

Cristiano Ronaldo
Fotó: Nemzeti Sport

A portugál válogatottal 2016-ban Európa-bajnok, 36 éves sztárfutballista manchesteri visszatérése az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálat után válik véglegessé.

Ronaldo 2003 és 2009 között nyolc trófeát – közte 2008-ban Bajnokok Ligáját – nyert az MU-val.

Az átigazolás pénzügyi részleteiről sem a manchesteri klub, sem pedig a Juventus nem számolt be, ugyanakkor a brit és az olasz média 25 millió eurós összegről írt, valamint arról, hogy Ronaldo két évre ír alá Manchesterben, ahová a városi rivális City is csábította. Egybehangzó sajtóértesülések szerint a játékos ügynöke, Jorge Mendes már mindenben megegyezett a Premier League-ben címvédő Cityvel, amely azonban az utolsó pillanatban kihátrált a megállapodásból, így a portugál klasszisra „lecsapott” a United.

Ronaldo már csütörtökön közölte Massimiliano Allegrivel, a Juventus vezetőedzőjével, hogy el akarja hagyni a torinói egyesületet. A támadó 2018-ban, 100 millió euró ellenében szerződött Olaszországba Madridból, a Juvénak pedig az volt az elsődleges célja, hogy a portugál sztár vezetésével megnyerje a BL-t. Ez végül nem jött össze a torinóiaknak, akiket Ronaldo 101 góllal segítette az elmúlt években, és ez idő alatt két bajnoki címet, valamint egy Olasz Kupát nyert az együttessel.

A támadó pályafutása első aranylabdáját 2008-ban, a Manchester United játékosaként nyerte, aztán a 2009-ben világrekordot jelentő 80 millió fontos összegért igazolt a Real Madridhoz.

A 179-szeres portugál válogatott futballista a Premier League-ben 196 meccsen 84 gólt szerzett 2003 és 2009 között az MU színeiben.

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó