Létrehozva: 2020.08.23.

Magyar edző a BL-döntőben, 34 évet vártunk erre

Lőw Zsolt a hetedik olyan magyar labdarúgóedző, aki a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében szerepel. A Paris Saint-Germain magyar másodedzője vasárnap este a Bayern Münchennel kerül szembe a Bajnokok Ligája fináléjában, ahol korábban, még a BEK időszaka alatt, három honfitársunk ünnepelhetett.

Legutóbb akkor szoríthattunk magyar edzőért a legrangosabb európai kupasorozatban, amikor Bajnokcsapatok Európa Kupájának nevezték a viadalt. Jenei Imre 1986-ban a Steaua Bukaresttel megnyerte a trófeát, ám azóta, már a Bajnokok Ligája időszakban, egyetlen edzőnk sem került a serleg közelébe.

Lőw Zsolt Fotó: Twitter

Ha innen nézzük, akkor Lőw Zsolt vasárnap este történelmet ír, hiszen a BL-ben még soha nem járt magyar tréner döntőben. Az egykori újpesti hátvéd a Paris Saint-Germain másodedzőjeként ülhet a kispadon a Bayern München elleni fináléban. Ha viszont a sorozat teljes történelmét vesszük figyelembe, akkor Lőw révén kilencedik alkalommal meccselhet magyar szakember a záró találkozón.

Guttmann Béla 1961-ben és 1962-ben a Benficával kettős sikert aratott, hiszen előbb a Barcelonát (3-2), majd a Real Madridot (5-3) is legyőzte a BEK-fináléban. Három évvel később ismét a Benficát vitte be a döntőbe egy magyar szakember, ám 1965-ben Schwartz Elek nem járt sikerrel, csapata 1-0-ra elbukott az Internazionaléval szemben. Őt követte Puskás Ferenc, aki 1971-ben már azzal döbbenetes meglepetést okozott, hogy a Panathinaikosszal a döntőig menetelt, ott azonban a kor sikercsapata, az Ajax megálljt parancsolt (0-2). Az amszterdami alakulat a következő két trófeáját már magyar trénerrel nyerte, a temesvári születésű Kovács István 1972-ben és 1973-ban is győzni tudott.

A hetedik olyan döntő, amelyben magyar edző volt érdekelt, Csernai Pál nevéhez fűződik. A pilisi szakember a Bayern Münchent vezette, amikor 1982-ben 1-0-ra kikaptak az Aston Villától. Négy évvel később Jenei Imre Steaua Bukarestje büntetőkkel verte a Barcelonát a BEK-döntőben, és aztán 36 éven át nélkülünk rendezték a meccseket.

A mérleg tehát nyolc döntő, hat magyar edzővel, és öt győzelemmel. A sikereket hárman, Guttman, Kovács és Jenei hozták össze. Lőw a kilencedik döntőző, és a hetedik magyar tréner a fináléban.

Bajnokok Ligája, döntő

PSG-Bayern München

Vasárnap, 21 óra, TV: M4 Sport

 

origo.hu

Így magyarázkodott Mészöly Géza az Újpest újabb megalázó veresége után

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

„A bajnokcsapat ellen lehet javítani" - A Fradi ellen feledtetnék a súlyos verést

TÜZELŐÁLLÁS

140 emberéletet követelt már: Ralf Schumacher félti a fiát a gyilkos pályától

TÜZELŐÁLLÁS

Fegyverrel ijesztett a rosszalkodó gyerekekre a zakkant MMA-harcos - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Döntött az MLSZ a viperás balhéról: senki nem úszta meg - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Forrnak az indulatok, egymást savazza a Bayern és a Real a botrányos elődöntő után

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát