Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.27.

Igazi bravúr, 62 kilogrammot adott le a magyar sportriporter

Méhes Gábor tavaly márciusban döntött úgy, hogy változtat az életmódján. Ez lett az eredménye.

Szinte rá sem lehet ismerni Méhes Gáborra, a Sport Televízió riporterére. A népszerű kommentátor tavaly márciusban még túlsúllyal küzdött, amikor egyik pillanatról a másikra életmódot váltott.

„Még csak rosszul sem éreztem magam, egyszerűen csak megmértem a vércukorszintemet. Az adatot látva döntöttem, tennem kell valamit, mert ennek nem lesz jó vége”

– mesélte lapunknak Méhes, aki az első szakaszban az étkezésére figyelt oda.

„Márciustól karácsonyig nem ettem szénhidrátot. Háromnaponta engedtem magamnak egy kocka étcsokoládét, illetve a családi születésnapokon egy szelet mindenmentes süteményt.”

A kilók csökkenésével 2019 májusától már a sportra is odafigyelt Méhes. A korábbi kiváló szegedi kézis, Mezei Richárd felesége, a vb-ezüstérmes fitneszversenyző, Tóth Boglárka irányításával heti négy alkalommal edzett a riporter.

„Fokozatosan végeztem a gyakorlatokat, kezdtem a kardióval, jött a futópad, az evezőpad, végül a saját testsúlyos TRX-edzés”

– mondta Méhes, aki mára már nagyon megkedvelte a futást.

„A karantén idejére még egy otthoni futópadot is beszereztem, ha kihagyok két napot, már hiányzik a mozgás.”

 

Jól látható, honnan fogyott le Méhes

Méhes jelenleg 86 kilogrammnál tart, de a tendenciát figyelve ebből is fog még faragni. Az étkezésére karácsony óta is odafigyel, de van, hogy megenged magának egy fél zsemlét, vagy más szénhidrátot. Jobban érzi magát a bőrében, és természetesen már a ruhatárát is lecserélte.

„Végre a hagyományos üzletekben is kapok magamra ruhát. A régieket sem dobtam ki, valahol ott vannak a szekrényemben”

– mondta a riporter, aki természetesen azért dolgozik, hogy a régi darabokat többé ne kelljen viselnie, és különösen büszke arra, hogy a példáján felbuzdulva a baráti körében többen is életmódváltásba kezdtek.

Új kaland kezdődik

A profi amerikaifutball-liga (NFL) közvetítési jogának elveszítése után a baseball-bajnokság (MLB) küzdelmeit láthatjuk a Sport Televízióban. A meccsek egyik kommentátora Méhes Gábor lesz.

„Még ismerkedem a sportággal, de érdeklődéssel várom az új kihívást, amelyben a szakértők is segítenek majd. Annak idején a 2000-es olimpia előtt fél évvel tanultam bele a tornába, Sydneyben pedig már én közvetíthettem Csollány Szilveszter aranyérmét”

– mondta Méhes, akit hallhatunk még labdarúgó-, kézilabda és NBA-meccsekről is a csatornán.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó