Létrehozva: 2020.07.28.

Berobbant a köztudatba, Phelpshez hasonlítják az ifjú magyar úszósztárt

Nemzetközi figyelmet keltett egy 17 éves magyar úszó a hétvégi budapesti Négy Nemzet-versenyen. Kós Hubert 400 és 200 méter vegyesen is korosztályos csúcsot úszott, és a legolvasottabb amerikai úszómagazin azonnal egy teljes cikket szentelt neki; máris világklasszis időeredményként emlegetik a teljesítményét.

Pénteken és vasárnap is bravúros úszással villant Kós Hubert az olimpia elhalasztása miatt életre hívott margitszigeti viadalon. Az UTE 17 éves versenyzője előbb 400, majd 200 méter vegyesen is korosztályos csúcsot úszott. Utóbbi számban az olimpiai A-szintet is teljesítette a 1:59.06-os idejével (miután ez nem hivatalos verseny volt, nem jelent tokiói részvételt, de több mint biztató a kvalifikáció előtt).

Kós Hubert
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kós karrierje során először ért két percen belül a célba, és ezzel nemzetközi figyelmet keltett. A legolvasottabb amerikai úszóportál, a swimswam.com világklasszis időeredményeknek titulálta a hétvégi produkcióit. Megjegyzik, hogy 400 vegyesen immár négy korosztályos rekordot tart Magyarországon, míg 200-on ő az első, aki 17 évesen két percen belül teljesítette a távot nálunk.

Kiemelik, hogy a vízfekvése, a gyorsasága és robbanékonysága, valamint a folyamatosan csiszolódó technikája is elismerésre méltó. Kós vasárnap már az M4 Sportnak nyilatkozva sem titkolta, hogy célba veszi a jövő évi, tokiói olimpiát. Sokakkal ellentétben neki tehát nagyon is kapóra jöhet a koronavírus-járvány kikényszerítette halasztás.

„Nagyon reméltem, hogy be tudok menni két perc alá 200 vegyesen, erre készültem, a 400 inkább csak ajándék volt. Mindig is úgy gondoltam, hogy egy úszó 17 évesen érkezik meg igazán, akár Milák Kristóf, akár Zombori Gábor példáját nézzük. Így nekem is az a célom, hogy kijussak Tokióba.” – mondta Kós Hubert, aki a karanténidőszak alatt is tudott dolgozni, a hazai tízméteres medencében, a derekára erősített gumikötél segítségével egy helyben úszva.

Magyarovits Zoltán edző nyolc éve dolgozik együtt Kós Huberttel, és a Ripostnak elmondta, korábban még senki sem úszott két percen belüli időt 17-18 évesen 200 vegyesen Magyarországon.

„Kiemelkedő eredményeket ért el. Elsősorban a 200 vegyes volt fókuszban, ott akartunk két perc alá menni, mert az edzésidők azt mutatták, hogy ennek lehet realitása. Magyarországon nem csak 17 évesen, de 18 esztendősen sem úszott még senki két percen belül.”

Kós Hubertet a testi adottságai alapján Michael Phelpshez hasonlítják, hiszen mindketten 194 centiméter magasak.

„Minden évben szoktunk csinálni egy felmérést pusztán kíváncsiságból – reagált Magyarovits a Phelps-szálra. – Azért érdemes ezzel foglalkozni, mert Hubert még növésben van. A lábméretét és a magasságát most nem tudnám megmondani, de a testsúlyát heti rendszerességgel ellenőrizzük, mert ott lehetnek olyan ingadozások, amelyek befolyásolják a teljesítményét.”

Magyarovits hozzátette, immár egyértelmű cél a jövő évi olimpiai szereplés.

„Jövőre ott szeretnénk lenni az olimpián. Ha Hubert így fejlődik, akkor a döntőt sem tartom kizártnak, reális célkitűzés lehet Tokióban.”

Különleges alkata van Kós Hubert 194 centi magas, 46-os cipőket hord, és hatalmas tenyerei vannak. Érdekesség, minden idők legeredményesebb úszója, Michael Phelps is 194 centiméter magas, és ő is átlag feletti lábmérettel rendelkezik, 49,5-ös csukákat visel. Vegetáriánus Kós gyermekkora óta vegetáriánus, tudatosan étkezik. Elsősorban különféle köretekből és főzelékekből, emellett zöldségekből és gyümölcsökből áll az étrendje, amit csak olykor egészít ki hal, sajt vagy tojás. Rekordot rekordra halmoz Kós Hubert számos korosztályos csúcsot tart idehaza, megjavította már Milák Kristóf és Bernek Péter rekordjait is. 400 méter vegyesen például a 14, a 15, a 16 és immár a 17 évesek között is övé a legjobb idő Magyarországon.

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Szakértő: Az orosz haderő mellett az európai eltörpül, de a NATO-hoz képest is fölényben van + videó + galéria

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

vg.hu

Már nem Kína Németország első számú kereskedelmi partnere

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott