Létrehozva: 2020.06.11.

Budapesten toboroz focistákat a sztárcsapat, Thomas Doll is közreműködik

Újabb tehetséges ifjú labdarúgók előtt nyílik meg itthon az út, hogy egyszer a Borussia Dortmund igazolt focistái lehessenek.

A német Bundesliga egyik elitklubjának egyetlen magyar partneregyesülete és utánpótlásműhelye, az UDSE június 16-án ismét toborzót tart – UEFA Pro-licences szakemberek, köztük Zeljko Bulajic, a BVB utánpótlásának technikai képzéséért felelős szaktekintélyének jelenlétében.

Fotó: UDSE

Az immár több mint egy éve alapított UDSE a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) edzésmódszereit hivatott meghonosítani Magyarországon, ennek egyik fontos állomásaként az utánpótlás egyesület vezetősége nemrégiben együttműködési megállapodást írt alá a patinás német labdarúgóklubbal, a Borussia Dortmunddal.

A tavaly nyári, nagy sikerű toborzójuk után az U-12-es és az U-13-as korosztályokban kezdődött meg a képzés Theo Schneider, UEFA Pro-licences sportigazgató és az edzői stáb vezetésével – hozzájuk a nyár folyamán újabb ismert szaktekintélyek csatlakoznak majd. A csapatok részt vettek a Magyar Labdarúgó Szövetség korosztályos bajnokságaiban, illetve dortmundi szakmai tanulmányutakon is.

„A német edzésmódszerek alkalmazására törekvő utánpótlás-műhelyként arra helyezzük a hangsúlyt, hogy aki a tehetségét kibontakoztatni vágyik, keményen dolgozik, reálisan számolhasson Bundesliga-karrierrel”

– nyilatkozta Lambert Zoltán, az UDSE elnöke.

Thomas Doll is vezényli majd a gyakorlatokat
Fotó: MTI

A 41-szeres magyar labdarúgó-válogatott, Fehér Csaba fia, Benedek tavaly óta a klub U-12-es csapatának oszlopos tagja. A büszke édesapa tapasztalatairól így számolt be:

„Olyan helyet kerestünk a 11 éves fiam számára, ahol lehet keményen, de mosolyogva dolgozni, csibészesen fegyelmet tanulni, folyamatosan fejlődni, a csapattársakkal együtt izgulni és örülni, ha pedig kudarcélmény van, kicsit szomorkodni. Egyszóval: gyermeknek lenni! A magyar labdarúgás számára pedig minél több UDSE-t kívánunk!”

nyilatkozta az exfocista.

A tehetségek kiválasztása és felkarolása folytatódik az utánpótlás egyesületnél. A https://udse.hu/ honlapon már jelentkezhetnek azok a 2006 és 2009 közt született ambiciózus, sportszerető fiatalok, akik úgy érzik, a játékszeretet mellett megvan bennük a kitartás. A június 16-i toborzón, az ASR Gázgyár sporttelepén élesben is bemutathatják rátermettségüket. A válogató felmérő gyakorlatainak levezénylésében Theo Schneider és Zeljko Bulajic mellett Thomas Doll, a Borussia Dortmund és a Ferencváros korábbi trénere is részt vesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

mandiner.hu

Drága autókkal, csúcstechnológiával felszerelve mentek Debrecenbe Magyar Péter szekusai

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

ripost.hu

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban