Létrehozva: 2020.05.17.

Áll a bál, áthelyezik Ibrahimovic ledöntött szobrát

Nem tűrik meg a svéd világsztár szobrát a malmöi stadionnál.

Malmö városa arra készül, hogy áthelyezi Zlatan Ibrahimovic szobrát, melyet vandálok többször megrongáltak. A balhék azután kezdődtek, hogy kiderült, a Malmőben született, a helyi klubban nevelkedett és ott profivá váló sztárfutballista tulajdonrészt vásárolt a rivális stockholmi Hammarbynál.

Ledöntötték Zlatan Ibrahimovic szobrát
Fotó: AFP

Azóta spray-vel fújták le a szobrot, és üzenetet írtak rá, valamint lefűrészelték az orr-, illetve bokarészt.

Ibrahimovic, az AC Milan 38 éves, 116-szoros svéd válogatott támadója három hete úgy nyilatkozott, hogy a vandálok az óvodások szintjén vannak. Az októberben népünnepély közepette felavatott, majd később többször megrongált 500 kilogrammos, három méter magas szobrot januárban le is döntötték.

A Sydsvenskan című lap szerint a városi tanács hétfőn készül határozatot hozni a helyi futballstadionnál lévő szobor ügyében, de még várja az FF Malmö javaslatait arra vonatkozóan, hol állítsák fel az év folyamán később.

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot