Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.13.

Ebből botrány lesz, eltiltott sportolók lehetnek ott az olimpián

Vannak, akiknek nagyon jól jött a játékok egy évvel halasztása.

A doppingvétség miatt eltiltott atléták közül körülbelül negyvennek kedvez, hogy jövő nyárra halasztották a tokiói olimpiát. A sportág tisztaságát felügyelő nemzetközi testület becslése szerint jelenleg kétszáz atléta nem versenyezhet eltiltás miatt, közülük negyvenen idén nyáron nem indulhatnának az ötkarikás játékokon, jövőre viszont ott lehetnek a mezőnyben, hiszen közben letöltik a büntetésüket.

Fotó: AFP

„Ez nem tűnik igazságosnak, hiszen így indulhatnak azon az eseményen, amelyet ki kellett volna hagyniuk” – mondta Brendan Boyce ír gyalogló.

Witold Banka, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke szerint a koronavírus-járványra hivatkozva nem variálhatnak az eltiltásokkal.

„A sportolók nem választhatják meg, mikor legyenek eltiltva, és a doppingellenes szervezetek sem. Ez teljes mértékben összhangban van bizonyos elvekkel és jogszabályokkal. Ha az eltiltás lejár, a büntetés végrehajtottnak tekintendő” – vélekedett.

A 2021. július 23-án kezdődő olimpián több mint 11 ezer sportoló – köztük kétezer atléta – versenyez 33 sportágban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

382 napig nem evett a 200 kilós férfi: 125 kilótól szabadult meg

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó