Létrehozva: 2020.01.30.

Kobe Bryant temetéséről beszélt Los Angeles polgármestere

Vasárnap hunyt el a Los Angeles Lakers egykori klasszis kosárlabdázója.

Los Angeles polgármestere, Eric Garcetti bejelentette, a város továbbra is azon dolgozik, miként tudná méltóképpen elbúcsúztatni a helikopter balesetben elhunyt Kobe Bryantet. Illetve miként segíthetnek az egykori kosárlabdázó feleségének a temetés megszervezésében – írja az ABC7.

Kobe Bryant vasárnap hunyt el
Fotó: Getty Images

Garcetti elmondta, egyelőre nincs konkrét dátuma a temetésnek. Közben Kobe Bryant özvegye, Vanessa Bryant köszönetet mondott a részvétnyilvánításokért azoknak, akik támogatásukról és szeretetükről biztosították őket ezekben a nehéz napokban. Illetve megköszönt minden imát, amit a családjáért mondtak.

Vanessa Bryant férje mellett 13 éves lányukat, Giannát is elvesztette a helikopter-balesetben. A fedélzeten kilencen tartózkodtak, a pilóta és nyolc utas, a tragédiát senki sem élte túl.

A 41 évesen elhunyt Bryant a 2008-as, pekingi és a 2012-es, londoni olimpián aranyérmet nyert, emellett ötszörös bajnok volt az NBA-ben, és kétszer a döntő, egyszer pedig az alapszakasz legjobbjává választották.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival

TÜZELŐÁLLÁS

„Próbáljuk magunk mögött hagyni..." – Ilyen a hangulat a magyar válogatottnál a balhé óta