Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER
Létrehozva: 2019.12.12.

Összejön a csoda? Világszámra készül a Fradi az Európa-ligában

Felteheti a koronát idei fantasztikus menetelésére a Ferencváros a labdarúgó Európa-ligában. Amennyiben győznek a zöld-fehérek a Ludogorec otthonában, ott lesznek a sorozat egyeneses kieséses szakaszában.

A Ferencváros ma, 21 órától próbálja meg kiharcolni a továbbjutást Razgradban. A nyáron egyszer már győzött itt BL-selejtezőn 3-2-re a magyar együttes, így nem ígérkezik lehetetlen feladatnak az újabb siker.

A Fradi idén még nem kapott ki idegenben a nemzetközi porondon
Fotó: MTI

354 millió forintot érhet a Fradi számára a Ludogorec legyőzése. A klub 189 millió forintot kapna a három pontért, további 165-öt pedig a továbbjutásért. A Ferencváros a júliusban megkezdett nemzetközi menetelésével eddig 1,7 milliárd forintot gyűjtött – ebből 376 milliót a BL-selejtezőiben-, ami már közel a fele a klub éves költségvetésének.

„Nem is tudom, volt-e ilyen sikeres éve a Fradinak a rendszerváltás óta. Ha szűken véve a labdarúgásról beszélünk, a nemzetközi eredményesség volt a cél, amit elértünk és itt vagyunk egy győzelemre a továbbjutástól” mondta el Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a múlt heti sajtótájékoztatón.

31. meccsén lép már ma pályára ebben az évadban a Fradi. A zöld-fehérek eddig 14 meccset játszotta le a magyar bajnokságban, 13-at a nemzetközi porondon, hármat pedig a Magyar Kupában. Az már biztos, hogy az ősszel utóbbiban nem lép pályára a Ferencváros, miután kiesett a Békéscsaba ellen.

A zöld-fehérek a 31. őszi meccsük előtt állnak
Fotó: MTI

7 alkalommal szerepelt magyar csapat valamelyik európai kupa főtábláján. A Ferencváros az idei El-csoportkör előtt a Bajnokok Ligájában (1995) és az UEFA-kupában (2004) volt ott a főtáblán. A Debrecen 2009-ben jutott be a BL-csoportkörébe, egy évvel később pedig az Európa-ligáéba. A Vidi 2012-ben és 2018-ban volt főtáblás az El-ben.

595 millió forintot ér a mértékadó Transfermarkt szerint Isael, a Fradi támadója. A brazil játékos a zöld-fehérek legértékesebb játékosa. A technikás szélső bombaformában várja a Ludogorec elleni sorsdöntő meccset. A legutóbbi hat NB I-es fellépésén 4-szer talált be és ugyanennyi gólpasszt osztott ki.

Isael játékán sok múlik majd Razgradban
Fotó: MTI

15 éve nem érte meg magyar csapat a nemzetközi kupák tavaszi szezonját. A Debrecen 2004-ben a belga Bruges ellen játszott márciusban az UEFA-kupában, mielőtt három kört is sikerrel vett. A továbbjutás azonban nem sikerült, 1-0-s összesítéssel esett ki a Loki.

origo.hu

Egyenként töröm el az összes ujjadat, Magyar Péter embere így fenyegetett meg egy újságírót

ripost.hu

Vad angyal, Esmeralda: mennyire emlékszel a sorozatokra?

mindmegette.hu

Hihetelen, mit tesz a csalán a növényekkel - így készíts tápoldatot belőle!

magyarnemzet.hu

Akkor hacacáré lesz Budapest mellett a hétvégén, hogy már szerdán forgalomkorlátozásra kell számítani

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

hirtv.hu

Vezércikk – Nekiestek Szijjártó Péternek a háborúpárti külügyminiszterek + videó

ripost.hu

"Ez a lány gyönyörű!" - Gelencsér Timivel akarják összehozni a világsztárt

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 27.: a Nyilas sikeres, a Kos békét köt

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

„Olyankor kihisztizem magam" - Kocsis Alexandra őszintén beszélt a karrierjéről

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

OLDALVONAL

„Pedig nem gyakorolja a büntetőket" - magyar sztárt ünnepeltek Lengyelországban

OLDALVONAL

„itt én vagyok a főnök" - Mbappé testőre arrébb lökte a riportert

OLDALVONAL

Teljes a káosz Dárdai után, vadásznak az edzőre Berlinben

OLDALVONAL

Meztelen combot villantott, a kanapén tolta le a nadrágját Neymar szeretője

OLDALVONAL

"Nem ismerem" – Dárdai Pál elmondta a véleményét Marco Rossiról

OLDALVONAL

Betegséggel küzdött, elhunyt a világbajnok magyar kézilabdázó