Létrehozva: 2019.10.24.

Október 23: így hullott szét az Aranycsapat

Az 1956-os forradalom a magyar labdarúgó-válogatottra, az Aranycsapatra is jelentős hatással volt. Puskás Ferencék soha többé nem játszottak együtt.

A magyar labdarúgó-válogatottat 1956-ban a világ legjobbjai közé sorolták, hiszen négy évvel korábban olimpiai aranyérmet nyert, az 1954-es vb-n pedig ezüstérmet szerzett. Habár az utóbbi eredmény jókora csalódást okozott, úgy tűnt, még hosszú éveken át esélyesként szerepelünk a nemzetközi tornákon.

A magyar Aranycsapat labdarúgói az Anglia – Magyarország 3:6, London, Wembley Stadionban elért gyõzelem után Fotó: MTI

A svájci világbajnokságot követő 1955-ös évet veretlenül abszolválta az Aranycsapat, ám 1956-ban „beragadt” a rajtnál, az első öt meccsén nem tudott nyerni, és ezt nem nézték el a szövetségi kapitánynak. Az 1949 óta tevékenykedő Sebes Gusztávot júliusban, a portugálok elleni 2-2 után menesztették, és Bukovi Mártont nevezték ki a helyére.

Sikeresnek tűnt a váltás, hiszen az Aranycsapat a következő öt mérkőzését megnyerte, ám az október 14-i, osztrákok elleni kétgólos győzelem után többé nem játszhatott együtt.

Október 23-án kitört a forradalom, és az Aranycsapat széthullott. A válogatott gerincét adó Honvéd novemberben Bécsbe utazott, és négy hónapon át világszerte meccseket játszott. A magyar futballisták sorra kapták az ajánlatokat, sztárklubok érdeklődtek irántuk. Végül az Aranycsapat kulcsemberei közül Puskás Ferenc, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor haza sem jött, míg Grosics Gyula csak 1957 júliusában érkezett vissza. Utóbbi, a csapat kapusa, féléves eltiltást kapott. A klasszikus Grosics, Buzánszky, Loránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor összeállítású Aranycsapat soha többé nem játszott együtt.

A magyar válogatott nyolc hónappal a forradalom után lépett legközelebb pályára. 1957. június 12-én Norvégiában játszott és 2-1-re kikapott. A fenti nevek közül csak Hidegkuti kapott szerepet a csapatban...

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

magyarnemzet.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

magyarnemzet.hu

Keményen nekiment Szijjártó Péter a szélsőbaloldali aktivista támogatóinak + videó

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Forrnak az indulatok, egymást savazza a Bayern és a Real a botrányos elődöntő után

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra