Létrehozva: 2017.04.01.

Megtörte a csendet Schumacher családja, ezt üzenték

A hétszeres világbajnok korábbi Forma-1-es versenyzõ állapotáról keveset tudni, a család most a szóvivõjükön keresztül üzent a sajtónak.

A német lapok legutóbb azt írták, Schumacher az állandó fekvés miatt rengeteget fogyott, a korábban 75 kilogrammot nyomó Forma 1-es pilóta mára alig 45 kiló. A Blikk szerint az orvosok abban bíznak, hogy a szeretteinek a közelsége segítheti a felépülését. Ám család hírzárlatot rendelt el, csupán a szóvivőjükön keresztül üzentek.

Michael egészségi állapota nem közügy, továbbra sem kommentáljuk. Úgy véljük, minden olyan információ, ami az egészségével kapcsolatos, csak ártana a privát szférájának

– jelentette ki a család német szóvivője, Sabine Kehm.

A gyógyulása lassú folyamat, de mindennap imádkozunk érte, hogy felépüljön. Michael nagy harcos volt a pályán, biztos vagyok benne, hogy ezt a csatát is megnyeri

– bizakodott Ross Brawn, az F1 brit ügyvezető igazgatója.

Ahogy a %RIPOST% is megírta, Michael Schumacher 2013. december 29-én síelés közben szenvedett borzalmas balesetet. Sziklás részen esett el, beütötte a fejét, súlyos agysérüléssel szállították kórházba. Többször műtötték, 2014 szeptembere óta svájci birtokán kezelik.

origo.hu

L.L. Junior barátnője nem tud szabadulni attól, amit látott

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

magyarnemzet.hu

Real Madrid? Bayern München? Mbappé vallomása és sértett reakciója + videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó